A „lázadás évének” sikere nem abban mérendő, hogy az egyes választásokon nyernek-e az elitellenesek vagy sem.
„Mind a holland választás, mind a francia elnökjelöltek első televíziós vitájának fő tárgya a migráció és a multikulturalizmus volt például, de az elitellenes témák máshol is egyre nagyobb teret kapnak. Az, hogy a politikailag korrekt politizálás mellett tér nyílt Nyugaton az elitellenes politizálásnak, sőt e pártok komolyabb támogatottságot tudnak felmutatni, önmagában a sikerüket jelzi.
Azt is mondhatnának, hogy most van igazán feladva a lecke a liberális elit számára, mivel komoly nyomás és teljesítménykényszer nehezedik rájuk. Ha továbbra sem változtatnak politikájukon – legyen az gazdaság-, társadalom-, migrációs vagy épp Európa-politika –, jobb esetben előbb-utóbb leválthatóvá válnak (hiszen már van alternatíva), rosszabb esetben viszont akár »hideg« polgárháborús helyzet is kialakulhat az érintett országokban. Ez utóbbi lényegében szétfeszítheti a nyugati országok megszokott rendjét, társadalmi engedetlenséget szülve a gazdasági helyzet, a politikai bizonytalanság vagy épp a tömeges illegális migráció által előtérbe helyezett belbiztonsági problémák miatt.
Az elmúlt évek elhibázott politikája és az immár konkrét választási eredmények is jelzik tehát, hogy éleződőben van az elitellenes lázadás, amely első sikerét el is könyvelte azzal, hogy a liberális véleménydiktatúra megtörni látszik Nyugat-Európában. Immár ugyanis jórészt nem az elitek tematizálják a politikai közbeszédet (alig van mivel ezt megtenni), hanem az elitellenesek emelik be az egyelőre meglehetősen kontrollált nyilvánosságba az embereket valóban foglalkoztató ügyeket.”