Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalanul valótlanságokat állítunk.
Na, akkor a továbbiakra: a rajongóknak ugyan nem fog könnyen menni (vagy épp sehogy, nekem se ment), de próbáljunk úgy tekinteni erre a filmre, mintha egy teljesen új, különálló, gyökerek nélküli akció-scifi lenne.
„Motoko Kusanagi őrnagy, mint főszereplő? Felejtsd el! Tudatukra ébredő digitális hálózatok? Még mit nem! Ezeket jobb, ha félrerakjuk. Amiből viszont kapunk rendesen, az a hol egyszerre szürke és nyomasztó, hol pedig szemkifolyatósan színes, mázas látványvilág, és az ebbe nagyon jól beleillő kellemes cyberpunk (helyett cyberpop©) hangulat. Apropó látvány. Nagyon dögösen néz ki az egész, az akciókat is odatették, a cgi habár erősen túl van tolva, nem néz ki rosszul az IMAX vásznon, na meg a 3D is kifejezetten jót tesz neki. A Blade Runnerből vedd ki az esőt és az állandó sötétséget, adj hozzá biomechanikusan tuningolt arcokat, kezeket, lábakat, és aztán üdvözöld a Páncélba zárt szellem világát. Mármint ami a remake-t illeti.
Persze mielőtt rákapcsolnék, muszáj megjegyeznem, hogy óriási hiba lenne a sárba tiporni ezt a filmet, mert aki anime szűzen nézi, és nem rendelkezik elvárásokkal, remekül elszórakoztatják majd a látottak, szóval nem is fogom. Túlságosan.”