Józanodik-e Juncker a Brexit után?

„»Már bebizonyosodott, hogy mennyire káros Brüsszelt hibáztatni a problémákért, közben pedig otthon learatni a babérokat az érdemekért, meg másokra mutogatni a közös döntésekben való részvállalás helyett« – olvasható az Európai Bizottság szerdán közzétett, az Európai Unió jövőjéről Fehér Könyvében, amelyet Jean-Claude Juncker bizottsági elnök jegyez. A sorokat olvasva nem tud az ember szabadulni a gondolattól, hogy Juncker itt netán – az általa korábban poénból lediktátorozott – magyar miniszterelnökre (is) célozhat, de tulajdonképpen mindegy, mert a Fehér Könyvben nem ez a lényeg.

Hanem, hogy a Bizottság által 2025-ig felvázolt öt forgatókönyv mennyiben tükrözi a Brexitből merített tapasztalatokat, és mennyiben reflektál az euroszkepticizmus egyre növekvő térhódítására. Hiszen ha eddig nem is, mára egyértelművé kellett váljon az összes, ajrópéer rózsaszín ködben ábrándozó föderalista számára, hogy a fokozatosan mélyülő integráció eszményéhez a választóknak is van egy-két szavuk, és azt eléggé keresetlenül ki is mondják, ha lehetőségük adódik rá – például a Brexit-népszavazáson.

Feltehetően a demokráciadeficitezős brüsszelezésnek akart a Bizottság elébe menni, mikor – meglepően előzékeny módon – mindjárt öt forgatókönyvet is felvázolt a jövőre nézve az egyetlen tuti megmondása helyett. Az öt verzió közül azonban némelyikről ordít, hogy nincs realitása, mások ellen meg már most ágálnak egyes tagállamok.

Az első szcenárió szerint »folytatjuk, ahogy eddig«. Ezzel kapcsolatban a fő kérdés, hogy mégis mit? A hatékonyságot teljesen nélkülöző mellébeszélést lopakodó hatáskörbővítéssel megspékelve? A tagállamok meg eközben esetleg folytatják a kilépegetést az EU-ból? Nem valószínű, hogy bárki örömmel tapsikolna egy ilyen folytatásnak, hiszen egy dolog azért csak van, amiben a föderalisták és a nemzetek Európájában hívők egyetértenek: hogy a dolgok mostani menetén változtatni kell.

A második eset igencsak markáns változtatást hozna, ráadásul az ellenkező irányba: »semmi más, csak a közös piac.« A Brexit elvitathatatlan »érdeme«, hogy egy ekkora visszalépést jelentő opció egyáltalán felmerül egy bizottsági dokumentumban, hatvan évnyi európai integrációval a hátunk mögött. Ennek azonban még a mostani tötyörgés fenntartásánál is kisebb a beválási esélye, mondhatni nulla, úgyhogy nem jelentett nagy kockázatot Junckernek felvillantani a visszatáncoló gesztust. Nem csak azért, mert ezt még a sokszor hangosan brüsszelező kormányok, például Orbánék sem akarnák valójában; hanem azért is, mert a Brexit lebonyolításakor az első sorból fogja végignézni az összes uniós kormányfő, hogy mennyire macerás még az is, ha »csak« a közös piacra fejtik vissza az együttműködést. (Már ha sikerül ezt a briteknek kialkudni.)

Ráadásul nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen az integráció eddigi mozgatórugója pont a közös piac volt: az ugyanis a közvélekedéssel ellentétben nem csak a vámok megszüntetését és a szabad kereskedelmet jelenti, hanem a járulékos korlátok lebontását is. Épp a közös piac mentén fűződött egyre szorosabbra az integráció, mert a mind inkább korlátok nélküli kereskedelem megkövetelte a személyek, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását is – hogy csak a hírhedt alapszabadságokat említsük.

A harmadik opció a kétsebességes Európáról szól, azzal a jelmondattal, hogy »akik többet akarnak, tegyenek többet«. A schengeni térség vagy az eurózóna példája alapján a dokumentum a védelmet, a bel- és igazságügyi együttműködést és a szociális és adózási területet említi lehetőségként a szorosabb együttműködésre. Utóbbi ellen Orbán egyébként épp két hete hirdetett szabadságharcot az évértékelőjében, az ajrópéerebb(nek látszani akaró) Románia pedig a minap határolódott el a többsebességes Európának még az ötletétől is, mivel az »elmélyíti a szakadékokat«.

A negyedik lehetőség a »csináljunk kevesebbet, de hatékonyabban« elvre épül, gyakorlatilag viszont nem kevesebbet sorol fel, hanem nagyon is többet: ráadásul olyan érzékeny területeket vonna be a közösbe, mint a kereskedelmi egyezmények, a terrorizmus elleni harc vagy a menekültügyi rendszer. Ügyes marketinggel talán ezt a verziót lehet leginkább lenyomni az emberek és a tagállami kormányok torkán, például úgy, hogy cserébe néhány jelentéktelenebb területen visszavesznek az integrációból.

Végül ötödikként természetesen a föderális Európa, a »csináljunk sokkal több mindent együtt« ideája merül fel, aminek a gyakran hangoztatott frázisok ellenére szintén nagyjából annyi a realitása, mint a visszatérésnek a puszta piaci szempontokhoz; és amiről Juncker is elismeri a dokumentumban, hogy a társadalom egy részét még jobban elidegenítheti az EU-tól. De azért játsszunk csak el egy pillanatra az utópikus gondolattal: ebben a verzióban 2025-re az EU egy szereplőként lép fel a kereskedelemben és a nemzetközi színtéren, és egy, közös képviselőt küld a legtöbb nemzetközi fórumra.

Elképzelték, hogy 2025-ben mondjuk Guy Verhofstadt képviseli önöket az ENSZ-ben? Na, akkor most válasszanak egy opciót!”