Gender gendernek farkasa

A médián nem jött át, úgyszólván láthatatlan maradt a napokban a Kossuth térre meghirdetett transzegysejtű demonstráció. Azt is mondhatnánk, hogy a tiltakozás a mérete miatt maradt visszhangtalan, és ezen még a szabályos területfoglalási engedély sem segített, de semmiképpen se használjuk ki méretbeli fölényünket e kisebbséggel szemben.

A transzegysejtűek azért tüntettek, mert a többsejtűek részéről folyamatos megbélyegzést tapasztalnak, és ez nemcsak őket akadályozza a fejlődésben, hanem a biológia tudományának egészét is veszélyezteti. A kirekesztés leghangosabb szószólói állításuk szerint a többsejtűekhez csak a közelmúltban felzárkózott medveállatkák és nyálkagombák. Ők azok, akik nem engedik, hogy az egysejtűek a soksejtű társadalom integráns részévé váljanak – szól az egysejtűek érzelmektől fűtött petíciója, hozzátéve, hogy vannak közöttük olyan többsejtűek, akik lelkük mélyén egysejtűnek érzik magukat, és ezt büszkén vállalják is, de valójában ezzel csak az igazi egysejtűek helyzetét nehezítik.

Hát ezzel a fiktív tanmesével kezdeném az elmélkedést, amelynek alanya akár lehetett volna Magyarország legelnyomottabb kisebbsége is, a nyáresti balatonparti szúnyogok. Nyilván tisztán aesopusi értelemben, tehát semmiképpen sem félreértendő az emberi dolgok állathasonlattal történő szimbolizálása. A mai trendeket figyelembe véve persze kérdés, meddig marad mindez fikció. Mert ki gondolta volna, hogy Mr-Mrs Eurovíziós Virsli „Volt egyszer egy ember, szakálla volt gender” című dala még nem a vég, hanem csak a vég kezdete volt. Churchill, aki a kezdet végéről beszélt, szerencséjére ezt már nem élhette meg. Amúgy a népi bölcsesség már előrelátóan kezelte a dolgot, mert a strófa így folytatódik: „Fölmászott egy fára, leesett a sárba…”, majd pedig csattanósan azzal a kevésbé ismert fordulattal ér véget, hogy: „…Mari néni siratta, Laci bácsi kacagta”. A summás reakció így nemcsak a korabeli drogliberalizációs törekvésekre – eredetiben (k!)ender (ha-ha) –, hanem egy kis betűtrükkel mostani témánkra is alkalmazható.

Mert nehogy már ne legyen kőkemény politika az, ami a Herr-Frau „szakállasvicc” Eurovirsli és a National Pedographic gyermekmegrontásos különszáma, valamint a minapi, a „kismama” kifejezést tiltó angliai rendelkezés háromszögében történik.

(Itt rögtön elnézést kell kérnem a kirekesztő „háromszög” kifejezésért, a konvex és nemkonvex, valamint éltranzitív és egyéb sokszögektől, a tetra- és oktaéderektől, továbbá az ezekhez hasonló síkidomoktól egészen a konkáv deltoidokig.) Mint ismert, a brit orvosi kamara azt tanácsolja a kórházi alkalmazottaknak, hogy kerüljék a kismama, anya, várandós anya, édesanya kifejezéseket, nehogy ezzel sértsék a transzneműek jogait.

E groteszk hír oldalvízén értesültem az áramlat legújabb vívmányáról, a Reflektor nevű LMP-közeli oldalon tavaly májusban megjelent Transzzsidó kiáltványról is, amit érthetetlen módon mély csend fogadott eddig a nyilvánosságban.

*

Nehéz eldönteni, hogy az (egyébként a Reflektor transznemű identitásokról folyó vitájában megjelent) cikk írója komolyan gondolja-e, amit mond, vagy ironizál. Ha az írást paródiának szánja, a helyzet még szörnyűbb, mint ha komolyan beszélne – ekkor ugyanis nem egy szerencsétlen embertársunk kisiklott gondolatairól, hanem a zsidóság legtraumatikusabb sorskérdéseiből gúnyt űző gonosz irományról beszélhetünk. Mindenesetre a szerző, aki Rosenfeld Mirjam Ráhelnek nevezi magát, azon kesereg, hogy a zsidóság nem fogadja be őket, de a „hagyományos” genderiták sem. Hát igen, az utóbbira azt tudom mondani, gender gendernek farkasa.

Akár paródiáról beszélünk, akár komoly kiáltványról, a jelenség valós: a – nevezzük mi is így – transzzsidó magatartás létezik. Úgyhogy anélkül, hogy különösebben belemerülnénk abba az ártalmas „gondolati” zagyvalékba, amit az említett szerző összehordott, virtuális védőfelszerelésbe burkolózva vizsgáljunk meg belőle néhány elemet.

A Transzzsidó kiáltvány (a továbbiakban TZSK) a transz előtaggal olyan nem zsidó születésű személyt jelöl, aki erős érzelmi kötődése miatt szeretne zsidóvá válni, de nem a hagyományos értelemben vett prozelita úton, felvéve a zsidó hit külső és belső jegyeit, hanem merőben önkényes formában. A kiáltvány által transzzsidónak nevezett emberek – így a szerző – valójában gój testbe zárt zsidók, akik tudatosan is igyekeznek magukra ölteni a szerintük rájuk rótt identitást, de – és ez a kulcsmomentum – nem a Tóra, a pró­féták és nem is a szóbeli hagyomány alapján, hanem a zsidó­ságnak tulajdonított kulturális ismérvek és ezekbe kevert mindenféle természetellenes perverzió segítségével.

Csak a legcsaládbarátabb részeket említve, a „szemita visszaállító műtéteket” (orrcsontpótlás, szőrbeültetés stb.) sürgető gondolatok olvastán kicsit elkezdtek összefolyni előttem a sorok, de a kaput az tette be, amikor a szerző e folyamat keretében a bal karra tetovált számokról beszél. Ez fájt. Itt az őrület a zsidó sorstragédiát is eszközül felhasználva átlép egy olyan vonalat, amelyre nehéz megfelelő jelzőt találni. A szégyenletes dolgok sora nem ér véget ezen a ponton az irományban, de most legyen elég ennyi, mert azt, hogy a zsidó hit szakrális elemeit miként keveri össze a legelferdültebb pornószöveggel, nem szeretném részletezni.

Viszont azt gondolom, hogy a judaisztikában nálam avatottabb személynek meg kellene védelmeznie hitét e degenerálódással szemben, ahogy a tetovált számokkal kapcsolatban pedig a kevés számú túlélők egyikének kéne megszólalni, már amennyiben e generáció tagjai egyáltalán meg tudják érteni azt a mérhetetlen leépülést, amit a kiáltvány jelez. Mindenesetre édesanyámnak – akinél nem sok erősebb zsidó gyökerekkel rendelkező személyt ismerek – magyarázva az iménti problematikát, nem úgy tűnt, mintha kapásból lépést tudna tartani a személyiségfejlődés eme szédítő ütemével.

Zsidónak lenni nehéz, aki annak született, az tudja. Ez az embert a legnagyobb kérdések elé állító sors, ezzel nem lehet szórakozni. Az ilyesfajta játszadozás egyébként olyan, mintha valaki azt hiszi, hogy attól lesz indián, ha elmegy a szoláriumba. Az őshonos amerikaiak joggal kérdeznék tőle meglepődve: sápadt arcú testvérem, miért feküdni grillsütő? A helyzet az, hogy aki a zsidóság tényleges mibenlétére keresi a választ, annak célszerű ott tennie ezt, ahol maga a fogalom egyáltalán megjelenik, vagyis a Bibliában. Miért nem az az etalon, amit a nagy alapítók: Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, Dávid képviseltek? És egyáltalán, hogy lehetne elkülöníteni választott népét Teremtőjétől, az Örökkévalótól, Izrael Istenétől?

A TZSK másik kulcskifejezése a „ciszzsidó”. Ha „cisz”-ről van szó, akkor én bevallom, jobban szeretem Beethoven Cisz-moll szonátáját, de moll helyett a zsidó utótagot használva a kifejezés náluk azt jelöli, aki annak is született. Tehát ott tartunk, hogy a „ciszgójokból” „transzzsidóvá” vedlőket „transzantiszemita” traumák érik a „ciszzsidónormativitás” részéről. De tényleg. (Az idézőjelek valós idézeteket jelölnek.) Transzszibériai expressz legyen a művésznevem, ha ez kóser. Eddig nem tudtam, hogy ciszzsidó vagyok, azt hittem, hogy csak sima, és így sem volt egyszerű.

*

Na jó, de kőkomolyan – mert tartok tőle, hogy a gendermozgalom aktivistái komolyan gondolják, amit mondanak –, minden jóérzésű embernek be kell húznia a kéziféket.

Először is, az egész gondolatmenet alapjaiban téves, már csak azért is, mert a félelemre épül. Félelemre pedig nem épülhet sem boldog egyéni, még kevésbé közösségi élet, csak elnyomó rendszer, ahogy ezt a demokrácia nagy tudósa, Bibó István is kiválóan megfogalmazta. A traumákat nem úgy kell kezelni, hogy köréjük építünk egy álvilágot, és ezt rákényszerítjük azokra is, akik nem is érintettek mindebben. Sokkal inkább úgy, hogy még ha fáj is, minél élesebben és őszintébben meg kell próbálni szembenézni önmagunkkal, azzal, akik ott belül igazán vagyunk. Meggyőződésem legalábbis, hogy ezen a ponton kezdődhet el a gyógyulás.

A sértettség diktatúrája azonban az ember leggyengébben őrzött kapuján, az empátián át akar belopakodni. Aki meg akarja spórolni a tényleges „önmagává válást”, és megadja magát alantas késztetéseknek, nem lesz boldog, de mondhatni, ez az ő dolga, bár ez sem teljesen igaz. De hogy manipulatív bűntudatkeltéssel boldogtalanságának részévé akar tenni mindenkit, csak hogy önmagán könnyítsen, és gátlástalanul hódolhasson aberrált üzelmeinek, ez már semmiképpen nem magánügy.

A valaha élt egyik legjelentősebb gondolkodó, Kierkegaard egy egész művét az igazi éntől való menekülés problémájának szentelte (A halálos betegség). A gendermozgalom a legpatologikusabb félelmekből akar rendszert építeni, azért, hogy kikerülje az igazi szembenézést. Kisebbségvédelem ürügyén mindenkit terrorizál, mindeközben valójában az általa védelmezni kívánt kisebbségeken sem segít, sőt őket veri igazán béklyóba a hazug gyógyírral. A leginkább védelemre szoruló és legkisebb kisebbség egyébként nem más, mint a legbenső, valódi én. Ezt tényleg meg kell védelmezni, és főképp pont az ilyen – stílszerűen – nemtelen támadásoktól.

Ennek a valódi énnek a megtalálása az élet nagy feladata. A transzgenderizmus és újabb klónjai pedig a legrútabb és egyben legolcsóbb menekülőutat kínálják ez elől, egyre agresszívabb politikai gondolattermékek formájában. Személyes hitem szerint csak az isteni szeretet tud rátapintani arra, hogy kik vagyunk igazán belül, anélkül hogy a felismeréstől ne meneküljünk el. És tényleg, ha már zsidóvá válásról van szó, akkor miért ne az ősi írás lenne az irányadó, ahol a százéves, nemzésre képtelen aggastyánnak mégis lehetett gyermeke, akit aztán kész volt feláldozni is az Örökkévalónak, így nyerve vissza őt a halálból. Amely írásban egyáltalán először szerepel a zsidó elnevezés, Júda vagy atyja, Jákob, akiről maga a nép neveztetik, vagyis Izrael.

*

Visszatérve az újsütetű nem- és fajnemesítők súlyosan téves téziseihez, az ember igazi önazonossága nem lehet társadalmi reflexió tárgya. Hogy én ki vagyok, azt nekem kell megtalálni, és nem a többségtől kell megkérdeznem. Kit érdekel az úgynevezett „társadalmi nem”? A társadalomnak úgysincs belépője az intim szférámba. Mivel a közösség valóban támaszt teljesíthetetlen normarendszereket, még kevésbé indokolt felrúgni az őseredeti adottságokat, törvényeket, sokkal inkább megtalálni és követni kéne azokat, hiszen ezek jelenthetik a tájékozódási pontokat a lényünktől valóban idegen elvárásokkal szemben.

A transzneműség elméletének hibás logikája egyebek mellett arra is kiterjed, hogy a nemiségből adódó problémákat összemossa az etnikai adottságokkal, illetve az ezeket érő diszkriminációval. Pedig a származás és a nemi identitás két külön világ, senkinek nem segítünk, sőt mindenkinek ártunk, ha a kettőt összemossuk. Ennek az eltévelyedésnek a doktrínává emelése szükségszerűen káoszt okoz kiagyalóiban és a világban egyaránt.

A kiáltványban aztán megkapják a magukét a „suttyó transzantiszemiták” is, akik ugyebár nem hajlandóak a zsidóságba integrálni Rosenfeldék világát. Pedig tartok tőle, hogyha Mózesnek kezébe került volna a TZSK, vélhetően nem csak az aranyborjút őrölte volna porrá szent haragjában. Mielőtt a szerző – felteszem engem is – megbélyegezne, szeretném tudatni vele, hogy botcsinálta pszichologizálásában nincs semmi olyan kurfli, ami miatt bárki ne láthatná át elég gyorsan működésének a logikáját, bármilyen vonzó is a saját gyártású szóhasználat-orgiájával a meg nem értettség státuszában tetszelegni.

Mindenki más, mint mindenki más. De az újsütetű másság diktatórikus ukáza, valójában az ugyanolyanság követelése. Márpedig én nem szeretnék ugyanolyan lenni. Sőt nem ugyanúgy szeretnék más lenni, hanem máshogy, viszont máshogy se szeretnék ugyanolyan lenni.

Szóval kedves mások, illetve ugyanolyanok, netán ugyanolyan mások vagy más ugyanolyanok (elnézést a más-másoktól és az ugyanolyan-ugyanolyanoktól), a transzatlanti egyezmény szerelmére kérlek benneteket, ne fertőzzétek tovább a mentálhigiénés közegészségügy amúgy is legyengült immunrendszerét, és pláne ne segítsetek be éleslőszerrel a kuruc.infónak. Ha mindenáron ki akartok iratkozni a zsidó létből – ami a történelem tanúsága szerint kudarcos próbálkozás, ha valaki már egyszer annak született, vagy netán kívülről be a zsidó létbe (ajvé!) –, akkor legalább ne rántsátok magatokkal ezt az eredetileg szent kifejezést beteg nyelvi és egyéb dagonyátokba!