Szexbürokrácia: liberálisok a hálószobában

2017. február 16. 21:33

A „megerősítő beleegyezés” bajnokai szerint az intim együttlétbe való beleegyezés nem olyasvalami, ami két ember ügye, és amit néma gesztusok, pillantások, mozdulatok fejeznek ki. Hanem egyértelműen, szóban kifejezendő dolog, ami az erre kifejlesztett fogalmakkal lehet megtenni.

2017. február 16. 21:33
Josie Appleton
City Journal

„Nemrég egy londoni vitán egy fiatal nő megemlített esetet, amikor egy barátnője ágyba bújt egy férfivel egy parti után. Egy idő után a pasi megköszörülte a torkát, és megkérdezte az illetőt, hogy »beleegyezik-e a szexuális aktivitásba«. A hölgy hirtelen olyan hülyén érezte magát, hogy azonnal távozott.

A kortárs akadémiai közeget két bevett álláspont jellemzi a szexuális együttlétbe való beleegyezés kapcsán. Az egyik, hogy a beleegyezésnek egyértelműnek és kinyilvánítottnak kell lennie. Másodszor, hogy a beleegyezés mikéntjét tanítani kell. A »megerősítő beleegyezés« (affirmative consent) bajnokai szerint – akik az utóbbi időben  vetették meg lábukat az amerikai és európai egyetemeken – az intim együttlétbe való beleegyezés nem olyasvalami, ami két ember ügye, és amit néma gesztusok, pillantások, mozdulatok fejeznek ki. Hanem egyértelműen, szóban kifejezendő dolog, ami az erre kifejlesztett fogalmakkal lehet megtenni. Azaz a beleegyezés akkor él, ha olyan kifejezésekkel adtuk a másik fél tudtára, amit csak egy jogász érthet: »beleegyezem«; »igen, beleegyezünk, hogy szexelünk!« Esetenként még formanyomtatványok is rendelkezésre állnak, amelyeket alá kell írni. Sőt, még egy mobilalkalmazás is van rá, amelyben meg lehet jelölni, hogy kivel szeretnél szexuális kapcsolatba keveredni. Nyomj egy egyértelmű »igent«, és »a beleegyezés megerősítve«. Milyen romantikus!

A megerősítő beleegyezés rengeteg furcsa reakciót ki tud váltani, ezért kell iskolában tanítani. A való világban eközben a szeretők képesek a szemükkel, pillantásukkal tudtára adni a másiknak, hogy beleegyeznek. Az megerősítő beleegyezés furcsa világában egy elképzelt harmadik félnek kell hallania a hangos beleegyezést.

»Szexbürokráciában élünk« – jelenti ki két, Harvardon tanító jogászprofesszor a California Law Review legújabb számában. Jacob és Jennie Suk Gersen arról értekezik, hogy »a nemi diszkrimináció és a szexuális erőszak miatti szabályozási elképzelések folyamatos előretörése oda jutott, hogy a szabályozott területekbe már hétköznapi szex is beletartozik«. Egyes amerikai egyetemek odáig jutottak, mutatnak rá, hogy nem csupán definiálják, hogy mi a megerősítő beleegyezés, hanem szerződéseket köttetnek a felekkel, amelyek tartalmazzák a használandó kifejezéseket is. A University of Wyoming például leszögezi, hogy »minden más, ami kevesebb, mint önkéntes, józan, lelkes, szóbeli, kényszermentes, folyamatos, aktív és őszinte beleegyezés, az szexuális visszaélésnek minősül.« Mivel a testbeszédet félre lehet érteni, ezért az egyetem leszögezi, hogy a beleegyezés olyan szavak formájában képzelhető el, mint »igen!«, esetleg »igen, igen, oh, igen!«. Az egyetem még javasol is egyes fordulatokat, amelyeket a diákoknak használniuk kellene szeretkezés közben.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KötőDániell
2017. február 17. 19:33
A liberalis eszme által oly mélyen lenézett egyház is beleszolt a középkorban abba hogy ki kivel mikor és hogyan lépett nemi kapcsolatba. Nem hiába mondják hogy nincs új a Nap alatt...
antioxi
2017. február 17. 12:10
Ha egy csaj azt mondja a sötétben: "már nincs rajtam bugyi" az bele egyezés?
MZ/X
2017. február 17. 11:13
És még nincs vége: http://londonbudapestmetro.blog.hu/2017/02/16/vigyazz_csak_a_nyelvedre_uk_pc_abc
Paxillus
2017. február 17. 10:21
Ilyenkor adunk hálát Istennek, hogy nem örök életet adott. Ezt a hányást még elolvasni is gyötrelem volt , mint egy alternatív valóság létezésének bizonyítékát, nem megélni. Lemenő nap, gyengéd pillantásokkal egymásra néző "férfi és női" ? szemek, lassan egymás felé csúszó kezek....., majd egyszerre csak mindkét fél feláll, odamegy a táskájához előveszi a papírokat , aláírják, hogy namármost itt aktus lesz, aláírják, vetköznek, kezdi, végzik, majd aláírják, hogy megtörtént egyetértőleg. Ezt a showt én már a felhő széléről szeretném nézni, mert a Vaczak szállót már elkoptattam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!