Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

Az első és leglátványosabb jele pedig a Netflix szerepvállalásának, hogy a hamisítatlan brit környezet sokat színesedett, kétszer is amerikai környezetben (egyszer pedig Dániában), több amerikai színésszel és szereplővel játszódnak az epizódok.
„Ezzel pedig el is érkeztünk a San Juniperohoz, amelyről nem véletlenül zeng ódákat a közönség, amióta elérhető Netflixen: ez az epizód szinte minden tekintetben szakít a Black Mirror hagyományaival, leglátványosabban a pesszmisztikus-tragikus hangvétellel, erőfeszítéseit pedig nem annyira egy futurisztikus motívum, mint egy borzasztó sokrétű és hatásos érzelemvilág megvalósítására fordítja. A San Juniperoban nehéz lenne a napjaink valóságához könnyedén köthető sci-fit vagy szellemes mondanivalót találni, azonban mégis vitathatatlan ez az egész évad és talán az egész sorozat leghatásosabb, leggyönyörűbb epizódja.
A 3. évaddal tehát Charlie Brooker többé-kevésbé újradefiniálta a sorozatot, amely alapvetéseiben még mindig ugyanazon az úton mozog, de részről részre bizonyítja, hogy ez hatalmas mozgásteret jelent, amely egyszerre ötvözhet különböző műfajokat, gondolatokat, de még hangulatok és motívumokat is. Éppen ezt a sokoldalúságot látva nagy jövőt jósolok a Black Mirrornak, és mondanom sem kell, alig várom, hogy mivel rukkol elő a 4. évadra.”
