Végre egy brüsszeli döntés, mely egy irányba mutat a magyar nemzeti érdekkel
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
Az időközben felnövekvő román nemzedék mégiscsak másként gondolkodik, ami reményt ad a jövőre nézve. Sajnos a politikusi kiválasztódás szerencsétlennek bizonyult, mert állandóan előhúzzák a magyar kártyát. Interjú.
„Mi a véleménye: jó negyedszázadot követően mi változott Romániában?
A rendszerváltásnak a fejekben, a szürkeállományban is be kell következnie. A mentalitásbeli lemaradás ellenére azt hiszem, felnőtt egy újabb nemzedék, és kialakult egy olyan román értelmiség, amely már másként gondolkodik. Egyrészt a transzilvanizmus mai szemléletére gondolok. Másrészt az időközben felnövekvő román nemzedék mégiscsak másként gondolkodik, ami reményt ad a jövőre nézve. Sajnos a politikusi kiválasztódás szerencsétlennek bizonyult, mert állandóan előhúzzák a magyar kártyát. Ezért is arra szükséges buzdítani a kisebbségi sorban élő magyarokat, hogy fogjanak össze. Minden magyarnak tudomásul kell vennie a magyar nemzethez való tartozása tényét, ami az összetartozás szükségszerűségével, mi több: kötelezettségével jár együtt. Ha ez nem történik meg, akkor a nemzet »porlik, mint a szikla«.
És hogyan látja a magyar politikum negyedszázadát?
Mára a nemzetpolitika begyógyította a szégyenletes decemberi népszavazáskor szerzett sebeket. Az amúgy igen többségű 2004-es népszavazás érvénytelenségét az alacsony szavazatarány biztosította. Ezt én árulásnak tartom.
Hogyan tovább, erdélyi magyarság? – ezzel a címmel írtam egy kis gondolatébresztő értelmiségi elemzést, és megjelentettem füzet formájában. Mi lenne az enyémnél lényegesen tömörebb válasza?
Én voltam az első, aki Bukarestben a Román Tudományos Akadémián tartott beszédemben Székelyföld kulturális és területi autonómiája mellett foglaltam állást. Nagy vita alakult ki, miközben én elnököltem a kisebbségekkel foglalkozó szekciót.
A konferenciát Adrian Năstase akkori miniszterelnök patronálta, valamint a Román Tudományos Akadémia elnöke, Eugen Simion. Álláspontom szerint Székelyföld számára mindenképpen szükséges a területi autonómia biztosítása, nem lehet részletmegoldásokat elfogadni. És addig kell a borsót falra hányni, amíg kicsírázik – parafrazálhatom Sütő András írót, Marosvásárhely fekete márciusának az áldozatát. Ma is féltő szeretettel őrzöm azt a fényképet, amelyen Sütő András és Csoóri Sándor társaságában vagyok.”