Már megvolt a lázadás éve − Mandiner 2016 IX.

A Mandiner szerzői, mint 2010 óta minden évben, idén is évet értékelnek.

Rajcsányi Gellért írása.
 

Orbán Viktor szerint 2017 a lázadás éve lesz. Egyrészt egy hivatalban lévő és szinte teljhatalommal rendelkező miniszterelnöknek érdemes óvatosan a lázadást forszíroznia, hirdetnie; másrészt lehet, hogy ezúttal kicsit elkésett az egyébként éles politikai szimatával: a lázadás éve inkább 2016 volt a világban. A nyugatiban, amelyben élünk.

Mert a 2016-os év, benne Donald Trump amerikai elnökké választásával és a brit Brexit-népszavazás kilépéspárti győzelmével volt e lázadás legnagyobb súlyú és hatású fegyverténye. Persze mindezek láttán jobb, ha semmit nem zárunk ki a jövőbeli események kapcsán; de most az valószínűsíthető, hogy ekkora léptékű, forradalmi változások, átrendeződések nem fognak történni 2017-ben.

*

Sokan megírták, de szögezzük le még egyszer a tényt: Trump és a Brexit-pártiak győzelme a tömegek lázadását jelentette egy valóságtól elszakadó elittel szemben. Nem vagyok lelkes híve Trumpnak, a Brexitnek meg magyarként és európaiként pláne nem örülök. De nem vagyok sem amerikai, sem brit szavazó.

2016 az 1989 óta kitartóan érvényesülő globális-liberális világrend legnagyobb mértékű megrendülését hozta magával. Itt persze ne felejtsük el, hogy a 2001-es amerikai terrortámadások, valamint a 2008-ban kitörő gazdasági világválság is súlyos, világot megváltoztató következményekkel jártak. De az egyik a terror elleni, logikus háborút, a másik pedig gazdaságpolitikai és pénzügyi lépések sorát hozta magával.

A politikai, eszmei változások a 2016-os évben váltak a legnyilvánvalóbbá. Soha nem volt ennyire látványos a régi értelemben vett jobbos és balos eszmék eljelentéktelenedése, a liberális demokráciák megrendülése, és soha nem volt ennyire érezhető a világ megváltozása, az új dilemmák, új érdekkonfliktusok megjelenése. És ezeknek még nincsenek különösebb eszmei következményei. Inkább csak nagy zavarodottság tapasztalható: jobbosok érvelnek marxista, antiglobalista, antielitista szólamokkal; balosok válnak a nemzeti, lokális érdekek védelmezőivé, és így tovább.

És hirtelen mindenki megpróbálkozik az elitellenes, establishment-ellenes populizmussal.

Még egy Hillary Clinton is.

Még egy Orbán Viktor is.

*

Trump és a Brexit a változás legfőbb jelképeivé váltak. És valószínűleg azok is maradnak. Ma már semmi sem kizárt, de ugyanakkor nem valószínű, hogy 2017 ilyen léptékű változásokat hozna.

Bejuthat Marine Le Pen a francia elnökválasztás második fordulójába, de valószínű, hogy egy másik, centristább jelölttel szemben − apjához hasonlóan − alulmarad. Tovább erősödhet az EU- és euró-kritikus, bevándorlásellenes AfD párt Németországban, de csekély az esély arra, hogy utolérje a legnagyobb pártokat, és főleg a centrumban egyensúlyozó, mélyen beágyazott CDU-t, élén Angela Merkellel, aki valószínűleg elkezdheti majd negyedik kancellári ciklusát.

Hacsak nem történik valami egészen váratlan fejlemény. Olyanok pedig szoktak történni mostanában.

Ezen kívül? Az EU gyengélkedik, politikai válságban vergődik, ahogy szokása. Oroszországban Putyinék újra nyertek, mint szokásuk. Törökországban Erdogan végre tovább építheti uralmát, mint szokása. Kína tovább növekedik és építi háttérhatalmát a világban. Mint szokása. Latin-Amerika lassan kiszeret a balos, szocialista, harmadikutas kísérletekből − na, ez nem a szokásuk. Afrikáról meg nem beszélünk, el van felejtve − ez meg mindannyiunk sajnálatos szokása.

Viszont mindannyiunk szerencséjére a migrációs válság nem eszkalálódott tovább, sőt, némileg alábbhagyott a 2015-ös forró évhez képest, amikor nem volt nehéz apokaliptikus közeljövő-képeket felfestenünk a falakra.

Apokalipszis most nincs. Bizonytalan időre elhalasztva. Az idők mondjuk elég bizonytalanok így is.

*

És mi a helyzet Magyarországon? Semmi különös. Itthon nem volt a lázadás éve 2016. De valószínűleg 2017 sem lesz az.

A 2014-es biztos választási győzelem után a Fidesz valahol utat tévesztett, és az év végére, 2015 elejére igen csak elkezdett botladozni a saját lábaiban, nem beszélve az Orbán és Simicska közötti szakításról. A migrációs válság és annak kemény kezű kezelése a pénzt, paripát, fegyvert nem kímélő, folyamatos propaganda-hadjárattal viszont helyre tette a Fidesz és Orbán Viktor népszerűségét − hiszen a miniszterelnök pontosan azt csinálta és azt mondta, amit az ország népének elsöprő többsége akart.

2016-ban is ebből élt a kormánypárt és vezére, s ebből él most, 2017 elején is. '16-ban annyi történt azért, hogy a kormánypárti kommunikációs gépezet és előre eltervezettség (mondhatni, társadalom-mérnökösködés, hopsz) határai is láthatóvá váltak: nem sikerült érvényes népszavazást tartani egy bombabiztos, kényelmes témában. Aztán nem sikerült kétharmados többséget biztosítani a parlamentben ugyanehhez a bombabiztos, kényelmes témához.

A Fidesz elsőségét így sem veszélyeztette senki 2016-ban. Sőt. A baloldali-liberális pártocskák harmadszor is elkezdték a 2010 óta többször ellejtett (halál)táncukat, halovány kilátásokkal a jövőre nézve. A Jobbik pedig − teljesen függetlenül a kormánypárti oldalról érkező kemény és nem egyszer színvonaltalan támadásokkal − maga hasonulhat meg, ha Vona Gábor tényleg teljesen ki akarja vezetni a pártot a meglévő stabil és jól értelmezhető eszmei közegéből. Nem valószínű, hogy az év folyamán, ebben az átmeneti állapotukban elkezdenének a Fidesz mellé felkúszni.

Már csak azért sem, mert 2016-ban − immár hosszabb távlatok mellett is − folytatódott a magyar gazdaság és költségvetés rendberakása. Csekély a hiány, csekély az infláció, az államadósság legalábbis megfékezve, a gazdaság növekedik, kikerültünk a bóvli kategóriából, erősen csökkent a magyar gazdaság és pénzügyek sérülékenysége, kitettsége. Persze még mindig sokkal-sokkal több befektetésre és valódi hozzáadott értéket teremtő gazdasági tevékenységre lenne szükség. Viszont a joggal kritizált, regionális és kontinentális viszonylatban egyre leszakadó magyar bérek is növekedni kezdtek, a minimálbértől az életbevágó fontosságú egészségügyi és oktatási szektorokig.

Ezek a pozitív fejlemények az átlag szavazók fejében legalább annyira fontosak (vagy simán fontosabbak) lesznek, mint a kiirthatatlan korrupciós jelenségek, valamint a Fideszre jellemző hatalomkoncentráció 2016-ban sem leálló lépései, különös tekintettel a média átrendeződésére.

Mindent összevetve: 2016 stabil alapot adott ahhoz, hogy az ország 2017-ben, majd 2018-ban is továbbra is a NER biztos táptalaja maradjon. 2017-ben a lázadás, érdeklődés hiányában elmarad.