„Szorongó nagyszülők, gyereksírástól zombivá változott apukák, munkahelyüktől eltiltott várandós nők. A szereplők nem kitalált alakok, a sztorikat határozottan az élet írja. A történetek fókuszában a babavárás áll, de nem a rózsaszín ködbe burkolózott, közösségi oldalakon reklámozott vattacukor maszlag. Hanem az igazi, a valódi, az, amiről jóval kevesebb szó esik. Pedig kiakadni tök normális. Összegyűjtöttük a buktatókat.
Letelt az első, kritikusnak mondott 12. hét vagyis mehet az ultrahang fotó a közösségi felületekre, és a tágabb családban is szét lehet kürtölni az örömhírt. Ezzel együtt a pár is megnyugszik kicsit, és beleéli magát, hogy szülők lesznek. De vajon mi történik ezután? Mi marad és mi változik?
Mert ugye nem csak azt kell eldönteni, hogy lakás vagy családi ház, külön szoba vagy közös háló, sárga vagy fehér falak, terhesvitamin vagy biokaják, netán István vagy Bentli. Számtalan dolog van, amivel nem árt tisztában lenni, mielőtt egy pár családot alapít. Egyre szélesebb azon irodalmak vagy blogok köre, amik foglalkoznak a várandósság és a gyermekáldás lelki oldalával is, és léteznek olyan fórumok, illetve tanácsadások, ahol a párok a rájuk váró krízisekről is kapnak némi információt, de tömegével nem jellemző.
A szülők helyzetét tovább nehezíti az a tény, hogy a fiatalok soha nem voltak még ennyire magukra hagyva a gyermekneveléssel, mint az utóbbi évtizedekben. A többgenerációs családok rengeteg terhet levettek az anya válláról, hiszen ott volt segítségként a nagymama, a testvér, a nőrokonok, esetleg a szomszédasszony. Vagyis a nőnek volt ideje beletanulni az anyaságba, ellesni a fogásokat, megszerezni a kellő magabiztosságot.
Nem tudjuk, mibe vágjuk a fejszénket