2020-tól csak nyelvvizsgával lehet belépni a felsőoktatásba

„Az iskolai idegennyelv-órák számában Európában az élvonalban vagyunk, a hatékonyságot tekintve azonban hátul kullogunk. A helyzet áttekintése sürgős. Meg kell találni, hol a hiba.

(...)

Az 1990-es népszámlálás során a megkérdezettek 9,1 százaléka állította magáról, hogy legalább egy idegen nyelven beszél, a 2001-es népszámláláskor már 19,2 százalék. Ezekkel összehasonlítva a 2006-os 42 százalék akár nagy sikernek is tekinthető. Az Ifjúság 2004 kutatás adatai szerint 2004-ben a 15–29 évesek 61,1 százaléka állította, hogy beszél egy idegen nyelven, ezen belül a 15–18 éveseknek már a 77,7 százaléka. A fiatalok nyelvtudása tehát folyamatosan javul, de az Eurobarometer (és más nemzetközi kutatások) teljes felnőtt lakosságra vonatkozó adataiban csak nagyon lassan mutatkoznak meg ezek a tendenciák. Lois Márta szerint nem lehet gyors és látványos javulást várni, és nehéz eldönteni, hogy kinek van igaza: annak, aki szerint a magyarok nyelvtudása drámaian rossz, vagy annak, aki a rendszerváltás utáni oktatási fejlesztések során kialakult nyelvtanítás sikerességét és eredményességét hangsúlyozza.

(...)

Hol lehet akkor a hiba? Szentiványi-Szeles Beáta olyan angoltanár, aki nem elégszik meg azzal, hogy leadja az óráját. Szinte szenvedéllyel keresi az utat, hogyan tud még eredményesebben tanítani. Egy tizenkét évfolyamos újpesti körzetes általános iskola és gimnázium tanára, közben pályázik, hogy eljusson külföldi iskolákba. Legutóbb Dániában járt.

Kérdőívekkel készültem, amelyekről kiderült, hogy semmit sem érnek. Már maga a kérdésfeltevés sem volt helyes – foglalja össze a tapasztalatait. A nyelvtudás a dán diákoknak ugyanis nem izolált cél, amelyet meg akarnak hódítani, hanem eszköz. Ezért nincs az órán nyelvkönyv és CD-s magnó, a tanár pedig nem megmondóember. Más a feladatkultúra. A gyenge diákok is interjúztak, bármelyikük kiselőadást tartott, mert nem úgy érezte magát, mint mondjuk a történelemórán. Számára a nyelv nem jelentett tantárgyat. Angolul elemeztek az órán művészeti alkotásokat, gazdasági jelenségeket, a másfél órás blokkokban két-három feladatot kaptak. Nehéz ezt összehasonlítani a magyar rendszerrel, mert nálunk a tényszerű tudás számít, és érdemjegyek vannak. Nem tanítunk érvelést, vitatechnikákat, ennek a magyar oktatásban nincs hagyománya. Aztán csak ülnek és néznek a diákok, amikor megkapják az emelt szintű érettségin a feladatot, hogy vitatkozzanak a vizsgáztatóval arról, ki kell-e tiltani az autókat Budapest belvárosából.

»Sajnos a magyar iskolákban (az idegennyelv- és a magyarórákon is) még mindig az a nyelvszemlélet uralkodik, amelyet az ókori görög és latin grammatikusoktól örököltünk. Ez a szemlélet többek között azon a tudományosan teljesen tarthatatlan elképzelésen alapul, hogy a megnyilatkozásokat szavakból rakjuk össze, miután a szóalakokat alaktanilag szépen megformáltuk, a tő és a toldalékok összerakásával« – állapította meg egy tanulmányában Kálmán László nyelvész. 

(...)

Annyi bizonyos, nincs egyetlen oka az iskolai nyelvoktatás alacsony hatásfokának. Orsó Gergely tíz év magyarországi gyakorlat után jelenleg Japánban tanít angolt, elsősorban kisgyerekeknek.Szerintem olyan, hogy nyelvérzék, nincs, vagy ha van is, akkor sokkal összetettebb, és az élet számos területén hasznos: rendszerszintű gondolkodás, szabály- és mintafelismerés, memória, ilyesmik – mondja. Ebből következik, hogy külső körülmények határozzák meg azt, hogy a magyarok mennyire jók a nyelvtanulásban. Ha valakinek a szülei, a családja nagyobb hangsúlyt fektet rá, ha a személyes érdeklődése is összefügg egy másik kultúrával, nyelvvel, vagy volt egy jó angoltanára az iskolában, aki hatást gyakorolt rá, nagyobb eséllyel fog elsajátítani nyelveket. Ez viszont nem országfüggő.”

(...)