Nem is olyan rémes tinit nevelni

„Miután túljutott a kisgyerekkorral járó megpróbáltatásokon, a szülők nagy része rögtön a tinédzserkortól (mármint a gyerekétől...) kezd el intenzíven rettegni. Tinigyermek szülőjeként ezen írás szerzője csak annyit tenne hozzá: noha nem teljesen ok nélkül, ugyanakkor nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását.

Türelem, türelem, türelem – ez az, amiből minél több kellene, és ez az, ami (ha őszintén magunkba nézünk) hajlamos elég gyorsan elfogyni. Mert amikor a gyerek bedobja magát az autóba, fejére húzza a fejhallgatót és megszűnik létezni; vagy amikor teljesen értelmezhetetlen pillanatokban kezd teljesen értelmezhetetlen gesztusokba; vagy amikor egy értelmes mondatot nem lehet belőle kihúzni (soroljuk még?) – szóval ilyenkor azért nehéz a dolog.

Ugyanakkor tinit nevelni csodálatos, hiszen éppen félúton van a felnőtté válás felé, fantasztikusan nyitott a világra, és vannak azok a pillanatok, amikor az ember maga is megdöbben, milyen jókat, »felnőtteseket« lehet vele beszélgetni (hogy a következő pillanatban átváltozzon dühöngő háromévessé).

Apropó, beszélgetések: érdekes életszakasz, amikor egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy a gyereke szívesebben marad velük, hallgatva a felnőttek beszélgetését, mint hogy elmenne játszani a többi gyerekkel, mi több, hozzászól, és jé, egész jókat mond. Ezek fantasztikus pillanatok.

Egy tinédzser már nem kívánja meg az állandó figyelmünket (sőt), maga köti be a cipőfűzőjét, elmegy fürdeni (ki ne kívánta volna anno a fürdetések idején, hogy csak szólni kelljen a gyereknek, hogy menjen és intézze el magának az egészet?!), és egyáltalán: fizikailag sokkal kevesebbet vesz ki az emberből, mint egy kisgyerek.

Egy tinédzser további előnye, hogy nincsen tele a lakás borzalmasan zenélő-zajongó-recsegő játékokkal, nem a szülőnek kell mindig mindent elpakolnia (ez mondjuk határeset...), mi több, nyugodtan meg tudunk nézni egy filmet akár napközben is, nem beszélve a hétvégi, ebéd utáni alvásokról, amiket annyira hiányolt az ember, amíg kicsi volt a gyereke.

Ha pedig elég nyitottak és kíváncsiak vagyunk rájuk, akkor egy egészen új világ tárulhat fel előttünk zenében, irodalomban, filmekben (pontosabban: YouTube-csatornákban – apropó, majd egyszer érdemes lenne írni arról, mi a jó órákig nézni, ahogyan más játszik), mert ne legyenek kétségeink: a gyakran morcos, durcás, szótlan tinink alig várja, hogy egy jót beszélgessünk, csak meg kell találni, ki kell várni a megfelelő pillanatot.”