A 20 legtúlértékeltebb film 2016-ban – 2. rész

„Stranger Things (Kritika)

Én értem, hogy mindenki kellemes érzéssel gondol vissza a gyerekkorára, de attól még, mert ez a 80-as évekre esett, még nem lesz történetesen mindenek felett álló zsenialitás, ha valaki Spielberg és Stephen King formuláiból képes egy épkézláb produkciót írni. A Duffer-testvérek becsületére szóljon, hogy nem próbáltak minden a nosztalgiával kiváltani, ugyanakkor nem is vállalkoztak többre annál, mint hogy a gyerekkori filmes benyomásaik újrahasznosításából építsenek egy koherens sorozatot. Nem annyira ötletes, mint a Turbo Kid, nem annyira vicces, mint a Kung Fury, de legalább egy páran ismét gyereknek érezhették magukat - mert láthatóan a újabban már csak ez számít... (…)

Rogue One: A Star Wars Story (csak azért sem írom le a magyar címet)(Kritika)

A Rogue One fogadtatása lényegesen lanyhább volt, mint Az ébredő Erőé, de ironikus módon nem azért, mert a rajongók hirtelen reálisan kezdték volna szemléli az eléjük tett Disney-gyorskaját, hanem mert Edwards a várakozásoknak félig-meddig megfelelően jó párszor egy gigantikus középső ujjat mutatott fel nekik. Ez még messze a legörvendetesebb vonása művének, az azonban már sokkal nagyobb probléma, hogy a pótforgatások miatt (vagy éppen azok ellenére) az első Star Wars-spin-off egy videojátékos feladatmegoldásra redukált, bárgyú fanservice-szel fűszerezett katyvasz lett. Ami éppen annyi időt fordít a szereplőkre, hogy drámájuk létező, de nem átélhető legyen, ami éppen annyira látványos, hogy a rendező egyedi stílusa már ne érvényesülhessen, avagy a Star Wars-univerzum alapvetéseivel mutatott látványos szembehelyezkedése ellenére is minden tekintetben ugyanaz a felszínes, kiherélt biztonsági játék, mint korunk (sajnos ezzel már jobban sikerültnek mondható) blockbustereinek túlnyomó része. De ezzel bezzeg senkinek nem volt problémája...”