Ugyanakkor: mindig is haragudtam a Marvel Studiosra, amiért a műfaji diverzitás ellenére (hogy a fanyalgóknak is igazuk legyen) tényleg szinte minden szuperhőssztori ugyanolyan, csak a köntösüket variálják.
„Itt kellene pironkodva, mentegetőzve, zavart köhintések közepette rátérni a történetre… de a Doctor Strange nagyjából e téren is állja a sarat. Igaz, tele van generikus megoldásokkal, unalomig ismert sztoripanelekkel, ám az átvitt és szó szerinti mágián túl a színészei és a karakterei is vannak olyan jók, hogy még a döccenősebb keleti bölcses-szerencsesütis kliséken is átvezessék a nézőt (arról nem is beszélve, hogy az akciójelenetek nem csak dögösek, de tele vannak remek ötletekkel, mint pl. az újraélesztéses asztrálharc).
Benedict Cumberbatch tökéletes átéléssel hozza a gőgős, arrogáns orvost, akinek útkeresése, varázslóvá, egyben felelősségteljes emberré érése teljességgel hiteles, a Mordót alakító Chiwetel Ejiofor szimpatikus árnyaltsággal kelt életre egy olyan karaktert, aki a képregényben röhejesen egyszólamú volt, Madds Mikkelsen pedig, ha nem is túl sokkal, azért annyival pont túllép a Marvel tipikusan fantáziátlan filmes gonoszain (Lokin kívül emlékszik még valaki bármilyen rosszemberre?), hogy elfelejthessük azt a klasszikus motivációt, miszerint: »dirr-durr, piff-puff, hörr-hörr, leigázom a világot, mert… ööö… izé, hát, mert egy fasz vagyok«.
De a film igazi ékköve Tilda Swinton, aki minden bullshit és túlzás nélkül, megkapó természetességgel sugározza magából az Ősmágus (Ancient One) bölcsességét, szigorát és jóságát, és hozzá kötődik a film messze, MESSZE legszebb, legkatartikusabb jelenete is. Már csak azért is, mert az írók ezt az archetipikus »ősi jó«-figurát is képesek gyarlónak ábrázolni, ami pedig egy meglepően árnyalt viszonyrendszerhez vezet közte, Strange és Mordo között.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Mindjárt itt a karácsony, és ez a legnagyobb vágyam: legyen békesség, jó lenne az egész világban, de legalább itt, Magyarországon; olyan szép ország a miénk, és olyan sok benne a tehetség, erre kellene inkább koncentrálni a sok energiapazarló küzdelem helyett – mondja az idén kilencvenéves Bodrogi Gyula. Ünnepi beszélgetés a bokszmeccsekről, a siker kiszámíthatatlanságáról és az örökre velünk maradó csodákról.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
A Liverpool edzője szerint kiemelkedő a magyar játékos.
