Doctor Strange – A varázslat működik

„Itt kellene pironkodva, mentegetőzve, zavart köhintések közepette rátérni a történetre… de a Doctor Strange nagyjából e téren is állja a sarat. Igaz, tele van generikus megoldásokkal, unalomig ismert sztoripanelekkel, ám az átvitt és szó szerinti mágián túl a színészei és a karakterei is vannak olyan jók, hogy még a döccenősebb keleti bölcses-szerencsesütis kliséken is átvezessék a nézőt (arról nem is beszélve, hogy az akciójelenetek nem csak dögösek, de tele vannak remek ötletekkel, mint pl. az újraélesztéses asztrálharc).

Benedict Cumberbatch tökéletes átéléssel hozza a gőgős, arrogáns orvost, akinek útkeresése, varázslóvá, egyben felelősségteljes emberré érése teljességgel hiteles, a Mordót alakító Chiwetel Ejiofor szimpatikus árnyaltsággal kelt életre egy olyan karaktert, aki a képregényben röhejesen egyszólamú volt, Madds Mikkelsen pedig, ha nem is túl sokkal, azért annyival pont túllép a Marvel tipikusan fantáziátlan filmes gonoszain (Lokin kívül emlékszik még valaki bármilyen rosszemberre?), hogy elfelejthessük azt a klasszikus motivációt, miszerint: »dirr-durr, piff-puff, hörr-hörr, leigázom a világot, mert… ööö… izé, hát, mert egy fasz vagyok«.

De a film igazi ékköve Tilda Swinton, aki minden bullshit és túlzás nélkül, megkapó természetességgel sugározza magából az Ősmágus (Ancient One) bölcsességét, szigorát és jóságát, és hozzá kötődik a film messze, MESSZE legszebb, legkatartikusabb jelenete is. Már csak azért is, mert az írók ezt az archetipikus »ősi jó«-figurát is képesek gyarlónak ábrázolni, ami pedig egy meglepően árnyalt viszonyrendszerhez vezet közte, Strange és Mordo között.”