Fillon, a profi

„A francia jobboldal elnökjelölti börzéjén a jelek szerint előkerült egy újabb politikusfajta. Az, aki nemcsak észlelte, hogy eljött az új kommunikáció ideje, de hosszú évek »szakmai« tapasztalatát is felhasználva hitelesen is tud váltani. Aki az eddig hangoztatott elveit nem dobja a kukába, hanem csak annyi populizmust, nacionalizmust és egyéb kedélyjavítót adagol megnyilvánulásaiba, amennyi éppen elégséges lehet a kissé összezavarodott szavazó szívének megnyeréséhez. Francois Fillon szürke miniszterelnöki múlt után válhat nagyon könnyen francia államfővé. Ha legyőzi várható ellen­felét, a világpolitikai folyamatok nagy kedvezményezettjét, a szélsőjobboldal nemzetközi ikonját, Marine Le Pent, új irányt adhat a voksolókhoz hasonlóan roppantul elbizonytalanodni látszó nyugati politikai elitnek. Fillon sikere le­állíthatja a hangoskodók, az érvelést úri huncutságnak tartók egyre bővülő sorát, és visszaadhatja a hitét azoknak, akik a politikában kicsit többet látnak a csalódottak szavazatainak számlálásánál. De ami talán ennél is fontosabb: észhez térítheti azt a legreménytelenebbnek tűnő réteget, amely szentül hiszi, hogy nem az ő politikai impotenciája miatt nincs igény rá, hanem az »egyszerű emberek« populisták általi félrevezetése viszi tévútra a világot.

Fillon konzervatív. Nagyon is az. Vannak érthető válaszai, konkrét meg­oldásokat kínál. Ráérzett arra, hogy a szakmaiság most már kevés. Érzelmeket is meg kell fogalmazni. Legalább annyira profin, mint azt a Nemzeti Front kizárólag radikális szólamokkal manipuláló jelöltje teszi. Bár magyar szemüvegen keresztül ma már furcsa, a francia jobboldaliak a gazdasági liberalizáció hívei, és nem szívelik a gondoskodó államot, így Fillon programja telitalálat számukra. A volt kormányfő ellenzi a melegházasságot, tiltaná a burkinit, erősítené Franciaország szuverenitását, hangzatos EU-kritikájával jobbról előzi Nicolas Sarkozyt. Francois Hollande elnöksége után attól nem kell tartania Fillonnak, hogy baloldalról bárki is leszoríthatja a döntőről. Garantált a nagy jobboldali összecsapás, vagy ha úgy tetszik, a konzervatív jelölt mérkőzése a radikális, szélsőjobboldali ikonnal. A sokat vitatott jelzők itt könnyen háttérbe szorulhatnak, és ez jelentheti Fillon erősségét. A franciáknak ezúttal nem feltétlenül a félelmetes szélsőség meggátolása ellen kell harcba indulniuk, hanem szavazói érzelmekre, félelmekre reagáló elnök­jelöltek kínálatából választhatnak.”