„Je suis Wallon. Eredetileg ezt a címet szerettem volna adni ennek az írásnak. Azok előtt tisztelegve, akik az európai politikai elittel szembeszegülve a múlt héten megakasztani látszottak az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi egyezményt (CETA). Bár Belgiumban élve inkább a flamandokkal rokonszenveztem, az évek során egyre jobban megértettem Vallónia problémáit is. És biztos vagyok benne, hogy alapvetően ezek a strukturális gondok vezettek a néhány napig élő vallon vétóhoz – és talán a kényszerű visszavonulásukhoz is. Az elmúlt évtizedekben Vallónia bányáit, nehéz- és vegyiparát, egész termelési kultúráját feleslegessé tette a posztindusztriális folyamat. A globalizáció, a nemzetközi nagytőke kegyetlen logikája írta le őket, ugyanúgy, mint annyi más egykor prosperáló iparvidéket és vele például Ózd, Miskolc, Salgótarján lakosságát.
Belgium persze gazdag ország, így ott segélyekkel elkerülhető a szociális katasztrófa. De a szétvert nehézipari kultúra helyébe csak lassan, cseppenként jelennek meg új munkahelyek, korszerű beruházások. Márpedig a segélyekből meg lehet élni, de büszke, öntudatos jövőképet nem lehet alapozni rájuk. Így érthető, hogy a vallonok eleve gyanakvással fogadnak minden olyan lépést, amely még jobban kiszolgáltatja a helyi gazdaságot a globális nagytőkének.
Ahogy az lenni szokott, a tiltakozók elsősorban a baloldaliak, a zöldek, a szakszervezetek és a civilek soraiból kerültek ki. A mainstream média és a vezető politikai erők azzal szerelték le ezeket a tiltakozásokat, hogy a globális gazdasági versenynek amúgy sem lehet ellenállni, a tőke szabad mozgása mindenekfelett való érték, s aki túl sokat vacakol szociális és környezeti érvekkel, az lemarad a versenyben. És mivel az amerikai elnökválasztás miatt a TTIP (az Egyesült Államok és az EU között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény) ügye lelassult, célszerűnek látták előbb a kanadai szerződést átverni az európai döntéshozatali fórumokon. Amely persze eleve kaput nyitott volna az amerikai cégek kanadai leányvállalatainak is. A »ius murmurandit«, a morgás jogát egy ideig meghagyták az idealistáknak, volt némi vita a szerződésről, aztán Brüsszelből kijött a napiparancs: minden uniós kormánynak és nemzeti parlamentnek jóvá kell hagynia a megállapodást október közepéig. Az európai politikai elit a tőle megszokott szolgalelkűséggel engedelmeskedett a napiparancsnak. A szerződést egyformán megszavazta a »szélsőbaloldali, marxista« pártnak nevezett görög Sziriza és a »nemzeti érdekekről« szövegelő Fidesz. Sokan nem értik, miért ábrándulnak ki Európában egyre többen a parlamenti demokráciából.