Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Tusk magyarázata szerint két ukrán robbantott, az orosz titkosszolgálatok utasítására.

A lengyel ügyészség vádat emelt két ukrán állampolgár ellen, akiket a közelmúltban egy lengyel vasútvonal elleni szabotázsakcióval gyanúsítanak – közölte csütörtökön az ügyészség szóvivője.
A vádemelés a hétvégén történt két incidens nyomán született, amelyek a Varsót a közelben fekvő Dorohusk állomással összekötő vasútvonalon történtek.

Az egyik támadás során egy robbanószerkezet megrongálta a síneket, míg a másik esetben a felsővezeték sérülése miatt egy 475 utast szállító vonatnak kellett hirtelen vészfékeznie.
Donald Tusk miniszterelnök kedden közölte, hogy a hatóságok azonosították a két ukrán elkövetőt, akik állítólag az orosz titkosszolgálatok utasítására cselekedtek. Szerdán Przemyslaw Nowak ügyészségi szóvivő azt mondta, hogy a nyomozók olyan bizonyítékokat gyűjtöttek össze, amelyek „nagy valószínűséggel” a két ukrán állampolgárt jelölik meg közvetlen tettesként.
Kifejtette: a gyanúsítottak „az Oroszországi Föderáció hírszerző szolgálatainak megbízásából, a Lengyel Köztársaság ellen követtek el terrorista jellegű szabotázscselekményeket, (...) amelyek katasztrófahelyzetet idéztek elő a közúti közlekedésben, és robbanóanyag felhasználásával történtek – ezek életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények.”
Nowak hozzátette, hogy „a jogi eljárás egyelőre nem haladhat tovább, mivel a gyanúsítottak szombat és vasárnap között elhagyták Lengyelországot, és átlépték a belarusz határt.” Elmondása szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok között szerepelnek a helyszíni vizsgálatok eredményei, a talált tárgyak, tanúvallomások és megfigyelési felvételek is.
Szerda este Dariusz Korneluk országos főügyész a TVN24 magáncsatornának arról számolt be, hogy az ügyészek két indítványt nyújtottak be a varsói bírósághoz, amelyekben előzetes letartóztatást kértek a Fehéroroszországba menekült gyanúsítottakkal szemben. Mint mondta, ez a lépés megnyitja az utat egy nemzetközi elfogatóparancs, illetve akár egy Interpol-vörös körözés kiadása előtt is.
Korneluk hozzátette: a tetteseket nemcsak Fehéroroszországban, hanem „minden lehetséges helyen” keresik, hogy bíróság elé állíthassák őket Lengyelországban.
A varsói fehérorosz ügyvivő szerdán jegyzéket kapott, amelyben a lengyel fél két ukrán állampolgár kiadatását kérte, akiket Oroszország megbízásából elkövetett szabotázzsal gyanúsítanak – közölte a külügyminisztérium szóvivője a PAP állami hírügynökséggel.
Szerda kora délután Jacek Dobrzynski, a különleges szolgálatok koordinátorának szóvivője megerősítette, hogy a lengyel biztonsági szervek több, a szabotázsakcióval összefüggésbe hozható személyt is őrizetbe vettek.
További részleteket azonban nem árult el a sajtónak, mondván, hogy a nyomozás még folyamatban van.
„Megerősíthetem, hogy megtörténtek az első letartóztatások” – mondta Dobrzynski. „Az érintetteket az ABW (Belső Biztonsági Ügynökség) és a rendőrség vette őrizetbe. Jelenleg nem tudok újabb információt közölni.” Hozzátette: „Ezeket a személyeket kihallgatják, és vizsgálják, hogy részt vettek-e a terrorcselekményben. A letartóztatások folytatódnak, és továbbiak lehetőségét sem zárjuk ki.” Megjegyezte azt is, hogy minden eddig őrizetbe vett gyanúsítottat Lengyelország területén fogtak el.
(MTI)
Nyitókép: X-videó képernyőkép