Alastair Reynolds: Revenger

„Reynolds ismét egy rendkívül izgalmas és egyedi világot alkotott. Balladai homály fedi, hogy miért pusztult el a Föld, a hátrahagyott világok pedig rendkívül sokszínűek. Egyesek közepén fekete lyuk található, ami a gravitációt hivatott fenntartani, mások a saját tengelyük körüli forgással keltett centrifugális erő segítségével szimulálják a nehézkedés érzetét. A Ness nővérek is egy az előbbiek közé tartozó világról hajóznak ki, Mazarile-ról. Szintén homályba burkolóznak – a szó legszorosabb és átvitt értelmében is – a Naprendszerben megtalálható rejtett égitestek is, amik mesés gazdagsággal kecsegtetnek. Ezekkel az ősi tárgyakat tartalmazó mesterséges életterekkel Reynolds megint elővette egyik kedvelt topikját, a nagy néma tárgyak (BDO) témáját. Könnyű ezzel engem felcsigázni, sikerült is a könyvnek, de aztán elmaradt az elvárt katarzis: az író meglebbenti a veszedelmes titkot, több BDO-t meg is látogatunk a cselekmény során, de mindez csak másodlagos marad Adrana és Arafura Ness odisszeájához képest.

Az egész könyvet átitatja egyfajta steampunk jelleg, mondhatni steampunk űropera. Nem lehet teljesen egzaktul megfogalmazni, hogy miért is tűnik ennek, de a nyelvezete, a tárgyak és a szereplők jellemzése ezt erősíti. A levegőt például nem az air szóval illetik, hanem a lungstuff kifejezést használják, a fekete lyuk szintén nem az elvárt black hole, hanem swallower, a rádió helyett pedig a squawk – rikácsoló szó használatos. Tovább erősíti a steampunk vonásokat, a napvitorlások léte. Nem szuperszámítógépek irányítják a kiterjesztett vitorlákat tartó és mozgató huzalokat, hanem a vitorlamester. Olybá tűnik, hogy csak nagyon keveseket érdekel az őket körülölelő világ miértjei, csak működtetik a meglévő dolgokat. Apróságoknak tűnhetnek ezek, de olyan furcsa kettősséget adnak a cselekménynek, ami végett sokáig nehéz időben elhelyezni a történteket.”