Az Orbánizmus természetrajza

„A magyar baloldal halálának történelmi tanulsága tehát, hogyha egy Rendszer nem adaptív, akkor bizony előbb utóbb így fog kifingani, mint a vén pedofil. Akkor is, ha igazából végig nagyon aranyos volt egész életében, de hát a »fiacskája a Városban él, és nem ér rá látogatni«.

A NER nem egy a kommunizmushoz mérhető gyilkos, pedofil rendszer, de járhat úgy, hogy végül pont olyan magányosan fog meghalni, mint Marikanéni egy kipusztuló falu utolsó lakójaként. A nagy kérdés tehát az, hogy Orbán Viktor rendszere ilyen-e? A NER is olyan rendszer lesz-e, ami bár bebetonozza magát atomerősen hatalmának delén a társadalom szövetébe, végül azonban csak az öregek nosztalgiájában fogunk emlékezni az »akkortájt szépen megcsinált szökőkutakra« és egyéb látványelemekre. Lesz-e utánpótlás, lesz-e hatalomátadás, lesz-e kontinuitás, »viszi-e tovább valaki a Boltot«, vagy – jó magyar szokás szerint – az egész üzletet felszámolja egy csődbiztos, miután a »gyerekek« elköltöztek, és nem látogatják már az »öregeket«.

Ha a következő generáció felé nem sikerül a Fidesznek hidat képezni, pont úgy fogják eltakarítani összes »vívmányát«, ahogy mi, mai »NER-esek« tettük 2010 után az összes »kádári vívmányával«.

Node, mi ennek az oka? Miért van az, hogy ahelyett, hogy a mostani »Y generáció« egy vonzó és folytatásra méltó »üzletnek« látná a NER rendszerét, már azon agyal, hogy milyen legyen az ő saját, jövőbeli rendszere? Mi idegeníti el szinte törvényszerűen a ma fiataljait Orbán rendszerétől? Nagyon olcsó válasz lenne erre az, hogy a most épp kifingott pedofilbácsi úgy teletömte volna cukorkával ezt a sok gyereket, hogy meggyűlölték saját szüleiket. Nem lenne ez így, ha a szülők nem lennének hibásak valahol.

És akkor jön megint az, hogy törődött-e eleget a jövő generációkkal ez a »szülő-nemzedék« és nem túlzottan volt-e elfoglalva egyrészt a pedofilbácsi okozta gyerekkori traumákkal, másrészt a saját vagyon összeharácsolásával, miközben a »kulcsos gyerekek« túl sok időt töltöttek a Parkban, ahol a pedofilbácsi tanítványai minden hülyeségét át tudtak adni. Nincs egy létező düh a mai fiatalságban amiatt, hogy ők voltak a »Fidesz-generáció« kulcsosgyerekei, akik csak egymásra számíthattak, csak egymással érintkeztek, és akiknek semmi kapcsolatuk nem volt a szüleikkel, mely elegendő lett volna ahhoz, hogy megtudják kik a hamis és kik az igazi barátok, mik a cukorkák, és mik az értük hozott áldozatok?

Amit most látunk, hogy Orbán olyan, mint az az apa, aki miután konstatálta, hogy a gyereke egy »naplopó«, ahelyett, hogy rábízná a feladatokat, inkább duzzogva megoldja maga, hisz »ebben az élősdiben nem lehet megbízni«, és mert azt hiszi, hogy ez a »helyes.« Holott – tovább görgetve ezt a hasonlatot – az lenne a helyes út, ha szép lazán, de a gyerek számára a »család dolgaiban való részvétel« természetes lenne.

Látunk most három generációt: a haldokló pedofil nagypapa, a seggüket szétdolgozó, ezért gyerekeikkel nem törődő szülők, és a nagypapa által felnevelt unokák generációját, ahol a gyűlölet és harag eltérő szintjei feszülnek egymással szembe, és a megoldás kulcsa nem más, minthogy sikerül-e a szülőknek »leülni egy komoly beszélgetésre« a gyerekeikkel, és hogy annak mi lesz a vége. Befagynak-e a generációs frontvonalak, vagy megtörténik a Nagy Kibékülés.

A NER rendszerének ugyanis mindhárom betűje kérdés. Mi lesz a Nemzettel? Hogyan fogja ezt a fogalmat magáévá tenni a következő generáció? Mit gondol az Együttműködésről?

Lesz-e benne elég alázat elfogadni szülei indokait és okait, sérelmeit és fájdalmait, hogy túlemelkedjen saját sérelmein és vélt vagy valós sebein? És akar-e Rendszert, olyan alkotmányos-alaptörvényes bármilyen szisztémát, amibe aztán saját gyerekeit is integrálni lesz képes. Egyáltalán lesznek-e gyerekei? Ezek a kérdések nyitottak, és ha ezekre a kérdésekre a válaszok negatívak, azt fogjuk látni, hogy lehet, hogy a Fidesz még behúzza 2018-at, sőt lehet, hogy 2022-t is, de előbb utóbb pont arra a magányos és siralmas sorsra fog jutni, mint az őt megelőző rendszerek a magyar történelemben.”