Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Kezdem úgy érezni magam, mint tíz deka párizsi.
„Kezdem úgy érezni magam, mint tíz deka párizsi. Úgy adnak-vesznek minket újságírókat, szerkesztőségeket, mint a hentes a felvágottat. Vagy ami még rosszabb: a hátunk mögött, a fejünk felett döntenek.
(...)
Hiányoljuk a cégen belül dolgozó vidéki kollégák szolidaritását? Ahogyan egy-két szerkesztőség megtette, kiállhattak volna a Népszabadság mellett a többiek is. A hír hallatán akár mondhatták volna, hétfőn nem jelennek meg a vidéki lapok sem. Ez lett volna a leghatékonyabb szolidaritás, ami gondolkodóba ejthette volna a tulajdonost, meg azokat a politikusokat is, akiknek „semmi köze” nem volt a döntéshez.
De nem így történt. Most a Népszabadság volt a »párizsi«, holnap talán a Népszava lesz, aztán mindenki más, aki nem hajlandó énekelni a NER kórusában. És ez mindaddig így lesz, amíg valami elementáris felháborodás el nem söpri a közönyt.”