Betemetetlen lövészárkok

"Orbán Viktorék fogták a szocialista kormányzás minden gőgjét, arroganciáját, cinizmusát, és átkötötték egy nemzeti színű szalaggal." Már a nemzeti színű szalag is fáj? Ezt a szöveget egyébként akár a Népszabadság is írhatta volna, akkora a felek affinitása egymás iránt, hogy még hazudni is egy kaptafára tudnak.

Nótin Tamás 2016. 10. 23. 12:46 1956 2006 BETEMETETLEN LÖVÉSZÁRKOK Nem emlékszem rá, hogy mikor vettem életemben először részt ’56-os megemlékezésen. Vélhetően az általános iskolában. Nem tudom mit éreztem, mit gondoltam akkor ’56-ról. Arra azonban határozottan emlékszem, hogy a 8. osztály végére a II. világháborúval zárultak történelmi tanulmányaim az általánosban. Rákosira, ’56-ra, Nagy Imrére, Kádárra és a rendszerváltásra már nem jutott idő. Azt mondták, azt majd bepótoljuk a gimnáziumban vagy a középiskolában. Kezdettől fogva a történelem volt a kedvenc tantárgyam. Nem tudnám megmondani miért. Evidens volt, hogy érdekel. Nem is kellett sokat küszködnöm azzal, hogy magamba szívjam a kötelező tudást, és a könyvtáraknak is rendszeres látogatója voltam. A szakközépiskolában már volt egy kialakult tudásom 1956-ról, de az semmivel sem volt több vagy kevesebb, mint ami hozzátartozott az általános műveltséghez, a véleményemet azonban meghatározta a bennem bimbózó - akárcsak a történelem iránti szeretetem esetében, a minden előzménynélküli, számomra természetes - nacionalizmus. Világképemben a kommunisták és a szovjetek gyűlöletes ellenségek voltak, akik leverték az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. A szakközépiskolában sem túl sokat hallottunk a tanórákon ’56-ról, ellenben a francia merkantilizmussal heteket foglalkoztunk. Meg is tanultam rendesen. Negyedik végére a Kádár-rendszerre és a rendszerváltásra megint nem maradt elég idő. Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon a kötelező tananyag volt rosszul kitalálva a tanárok számára, vagy a Kádár-rendszerben diplomázott tanárok nem tudtak mit kezdeni a II. világháború utáni magyar történelemmel, és ódzkodtak az állásfoglalástól egy olyan témában, amelyet a mai napig nem tudott feldolgozni a magyar társadalom. A következő fontos emlékképem 2006, az ’56-os forradalom 50. évfordulója. A múlt feldolgozatlan sérelmei összekeveredtek a jelen túlcsorduló feszültségeivel és Budapest utcáin reinkarnálódott az erőszak, amely új érzelmi töltetet adott október 23-nak. Sokakhoz hasonlóan bennem is akkor érlelődött meg, hogy valamit tennem kell, nem hallgathatok, nem élhetek csendben, kizárva magamat a történelmet formáló események láncolatából. 2006-tól 2010-ig minden budapesti utcai megmozduláson, amelyek az akkori szocialista kormányzás ellen irányultak, ott voltam. Sokszor hittem, hittük azt, hogy a kormányt meg lehet buktatni, és meg is kell ahhoz, hogy valami olyan következzen, amely nem a hazugságokon, nem az emberek becsapásán alapul. Hittem abban, hogy ’56 és 2006 eseményei párhuzamba állíthatóak, mert egy önkényes hatalom ellen irányultak. 1956-ban a kommunisták voltak a rosszak, 2006-ban a szocialisták. Visszagondolva túl heves voltam, túl naiv és túlságosan leegyszerűsített világképpel rendelkeztem. Jött 2010, a szocialisták bukása, a fülkeforradalom, a kétharmadot bezsebelő Orbán Viktor. De a hazugságok nem szűntek meg, csak kreatívabbak lettek. Szép lassan megtanultam: a magyar társadalom megosztottsága nem valami karmikus balsors következménye, hanem egy általunk öntözött állapot, amely mélyen gyökeredzik a történelemben, és a legnagyobb hibánk az, hogy képtelenek vagyunk kigyomlálni. Orbán Viktorék fogták a szocialista kormányzás minden gőgjét, arroganciáját, cinizmusát, és átkötötték egy nemzeti színű szalaggal, majd ugyanezt tették a kommunizmus propaganda-kézikönyvével is. Magánosították az egész országot, saját javukra felhasználták a magyar társadalom megosztottságát és létrehozták a maguk Kádár-rendszerét, azt, aminek a lebontásához egykor ők is segédkeztek. Most 2016-ban, a forradalom 60. évfordulójára hősi pátoszt emeltünk az ’56-os forradalom és szabadságharc köré. A jó és a rossz harcává vált, amely mintha sose akarna véget érni, vagy sosem akarnák, hogy véget érjen. A hatalom irányítói mintha azt sulykolnák folyamatosan, hogy ők ’56 hősi szellemének örökösei, kiteljesítői, akik pedig nem értenek velük egyet, nem tartanak velük, azok mind a kommunista ellenség utóvédjei. Ebben a lövészárokban élünk. ’56 legfontosabb tanulságának az lett kikiáltva, hogy Magyarország sorsát mindenkor hősök és árulók alakítják. Sokáig én is abban hittem, hogy ez a legfontosabb végkövetkeztetés. De már nem. 1956-nak persze vannak hősei, áldozatai, bűnösei, árulói….én mégis inkább testvérharcaink egy tragikus mementóját látom benne. Ha pedig van tanulsága, akkor számomra az, hogy 60 évvel később ideje lenne megbékélnünk egymással a szakadatlan harc helyett. A kommunistázás, a nácizás, a jobbozás, balozás a XX. század sebeinek az örökös feltépése. A megosztottság sulykolása csak újabb megosztottsághoz vezet, mi pedig újra és újra lejátsszuk a történelem testvérharcait, amelyek további lövészárkokat vájnak a magyar társadalomban. Azt is meg kell érteni, hogy a teljes felelősség ezért nem varrható a politika nyakába, mert a döntés ott van a mi kezünkben is. A politika nem tiltja meg, hogy gondolkodjunk, kezet fogjunk és szót értsünk egymással. Meg kell tanulnunk és meg kell tanítani az iskoláinkban, hogy a megosztottság mindig véres testvérharcokhoz vezet, a történelem büntetéssel adózik azoknak, akik széthúznak, megvetik és elárulják egymást. Nem a bűnösök és nem az elkövetett bűnök elfelejtését kell, hogy ez jelentse, hanem a történelmi múlt feldolgozását, illetve lezárását. A múlt harcai a történelmi emlékezet részei, de nem a mi csatáink. Nekünk az a feladatunk, hogy a történelem tragédiáinak megismétlését elkerüljük és egy olyan országot építsünk, ahol az együttélés közös céljait keressük.

....Sokakhoz hasonlóan bennem is akkor érlelődött meg, hogy valamit tennem kell, nem hallgathatok, nem élhetek csendben, kizárva magamat a történelmet formáló események láncolatából. 2006-tól 2010-ig minden budapesti utcai megmozduláson, amelyek az akkori szocialista kormányzás ellen irányultak, ott voltam. Sokszor hittem, hittük azt, hogy a kormányt meg lehet buktatni, és meg is kell ahhoz, hogy valami olyan következzen, amely nem a hazugságokon, nem az emberek becsapásán alapul. Hittem abban, hogy ’56 és 2006 eseményei párhuzamba állíthatóak, mert egy önkényes hatalom ellen irányultak. 1956-ban a kommunisták voltak a rosszak, 2006-ban a szocialisták. Visszagondolva túl heves voltam, túl naiv és túlságosan leegyszerűsített világképpel rendelkeztem. Jött 2010, a szocialisták bukása, a fülkeforradalom, a kétharmadot bezsebelő Orbán Viktor. De a hazugságok nem szűntek meg, csak kreatívabbak lettek. Szép lassan megtanultam: a magyar társadalom megosztottsága nem valami karmikus balsors következménye, hanem egy általunk öntözött állapot, amely mélyen gyökeredzik a történelemben, és a legnagyobb hibánk az, hogy képtelenek vagyunk kigyomlálni. Orbán Viktorék fogták a szocialista kormányzás minden gőgjét, arroganciáját, cinizmusát, és átkötötték egy nemzeti színű szalaggal, majd ugyanezt tették a kommunizmus propaganda-kézikönyvével is. Magánosították az egész országot, saját javukra felhasználták a magyar társadalom megosztottságát és létrehozták a maguk Kádár-rendszerét, azt, aminek a lebontásához egykor ők is segédkeztek.".....

2016. 10. 24. 16:34 MIRKÓCZKI ÁDÁM ORBÁN VIKTOR LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY FREUDI ELSZÓLÁS ORBÁNTÓL: BETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEKET ÁRULNAK A KÜLFÖLDIEKNEK Aki azt mondja, hogy a letelepedési kötvények és a bevándorlási problematika között nincs összefüggés, az vagy dilettáns, vagy hazudik -mondta Mirkóczki Ádám jobbikos parlamenti képviselő hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnöknek adott azonnali kérdésében. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa szerint a magas kockázatot jelentő egyének nem Röszkén, rendőröket dobálva akarnak bejutni Magyarországra, hanem business classon a repülőtérről, letelepedési kötvénnyel a kezükben. Miért fontosabb a pénz, mint az ország biztonsága? - tette fel a kérdést. Mirkóczki azzal érvelt, hogy a nemzetközi politikai helyzet szerint az Iszlám Állam terrorszervezet elleni hadjárat moszuli ostroma miatt a gazdag, terrorizmust finanszírozó üzletemberek most akarnak átjutni Európába, ezért is veszélyes, hogy a kormány némi kölcsönért cserébe beengedi őket az országba. Orbán Viktor válaszában azt mondta: a letelepedési kötvény nem jelent biztonsági kockázatot, mert bármikor visszavonható, ha olyan információkat kapnak, melyek arra okot adnának. A miniszterelnök ekkor betelepedési kötvénynek nevezte a letelepedési kötvényt, s bár azonnal javította magát, a parlamenti padsorokból hallható volt némi felhördülés. A kormányfő szerint azért volt szükséges bevezetni a letelepedési kötvényeket, mert az ország híján volt a nemzetközi forrásoknak, és próbáltak minden lehetőséget megragadni. Mint mondta, Magyarország leértékelt volt, azonban mára felértékelődött, így minden kötvénykibocsátást felülvizsgálnak, köztük a letelepedésit is. A miniszterelnök elismerte, hogy talán nincs szükség ilyen konstrukcióra, de nem hagyják magukat a Jobbik által zsarolni, így ha azt meg akarják szüntetni, az csak az ő döntésük lehet. Mirkóczki Ádám viszontválaszában közölte: a Jobbik egy kiskaput akar bezárni, és ha Orbán Viktor szerint nincs biztonsági kockázata a kötvényeknek, akkor nem csak a Jobbikkal vitatkozik, hanem Rogán Antallal is, aki maga is elismerte, hogy kockázatos lehet az üzlet. Ha csak egyetlen ember is van, aki hamis papírokkal átcsúszik a rendszeren, az már elég, ezért akarnak minden biztonsági kockázatot megszüntetni, érvelt a jobboldali ellenzéki politikus. A kormányfő viszontválaszában elismételte, hogy nem jelent biztonsági kockázatot a letelepedési kötvény. http://alfahir.hu/freudi_elszolas_orbantol_betelepedesi_kotvenyeket_arulnak_a_kulfoldieknek