Véres csütörtök

Azok, akik átélték a véres csütörtököt, az emberi gonoszság legalját, amikor civil asszonyokat, gyerekeket lőnek figyelmeztetés nélkül százszámra agyon egy világváros főterén, fényes nappal, az szó szerint fizikai rosszullétet érez, csak az emlékén is. A vasárnapi füttyögők ugyanezek a legalja emberek voltak, illetve a leszármazottjaik. Ám, ha nem is ők mind, de akik szervezték, küldték őket, ugyanabból a szennykanálisból-szarkanálisból valók. Nem ma kezdték, őseik "1919. április 22-én idősebb Hollán Sándort, a Posta Takarékpénztár igazgatóját, miniszteri tanácsost, és fiát, ifjabb dr. Hollán Sándor kereskedelemügyi államtitkárt, a MÁV igazgatóját a vörös különítményes Lenin-fiúk hurcolták el I. kerületi, Pauler utcai otthonukból. A két férfit a Lánchídra vitték és a budai pillér mellett fejbe lőtték őket, holttestüket a Dunába lökték." Így függnek egybe a dolgok.

Egy szemtanú így vall a megtörténtekről: Amit akkor láttam, azt soha nem fogom elfelejteni. A tömeg összeállt, összekarolt. Húsz-harminc ember két karját a mellette levőébe fűzve sort alkotott. Az első sort így követte a második és a többi. Megindultak a Minisztérium és a Nemzeti Bank közötti részre, ahonnan jöttek és kiabálták: „Gyilkos a ÁVO! Vesszen az ÁVO!” Rendkívüli erővel zúgott, ahogy a Parlament elől jöttek. A zöld sapkás, zöld parolis határőr kiskatonák álltak a tömeggel szembeszegezett fegyverrel. Amikor egészen közel kerültek, rákiabáltak a tömegre: „Állj! Állj vagy lövök!” A tömeg nem állt meg. Gyerekek, nők, férfiak, öregek, fiatalok kart karba fűzve fegyvertelenül, mentek neki a géppuskának és a géppisztolyoknak. A kiskatonák dermedten álltak, rémülten nézték a tömeget, és nem mertek lőni. Hátrafutottak pár métert, szembefordultak a felkelőkkel. Megint kiáltották: „Állj, vagy lövök!” Ez kétszer-háromszor megismétlődött. Az emberek meg csak jöttek és zúgott a „Gyilkos az ÁVO, vesszen az ÁVO!” Akkor katartikus, életeket meghatározó események kezdődtek. Az elől haladók kigombolták a kabátjukat. A nők, ami volt rajtuk. Szembeszegezték a mellkasukat a fegyvereknek és azt kiáltották: „Ide lőj, ha magyar vagy. Merj ide lőni, ha magyar vagy!” Csak jöttek és jöttek, és ezt kiabálták. Akik az első sorban voltak asszonyok, fiatalok, öregek, gyerekek – két kezükkel széttárt kabátban: „Ide lőj, ha magyar vagy!” Hátulról zúgott: „Gyilkos gazemberek! Vesszen az ÁVO!” Féltem, hogy mikor lőnek. Akkor nem lőttek, hanem a Minisztérium faláig hátráltak. Tovább nem tudtak. A tömeg körbefolyta őket. Elszedték fegyverüket, de csak egy embert bántottak. Megpofozták a parancsnokukat, egy főhadnagyot, aki nem akarta a pisztolyát odaadni és nem engedte a sapkájáról a vörös csillagot levenni. A többiek nem vitatkoztak, nem is esett semmi bajuk. A tüntetők szabályosan elzavarták az egész társaságot. Azok szaladtak, amerre tudtak, ki erre, ki arra. Az ablakokból figyelmeztették az embereket, hogy az ávósok autói itt vannak félreállítva. Gyorsan megszállták a három teherautót. A kocsik emberekkel zsúfolva „Vesszen az ÁVO!” kiáltásokkal elindultak és elhagyták a teret. A tömeg közben az USA-követség elé vonult. Hatalmas kórus kiabálta: „Segítséget kérünk! Segítséget kérünk!” /Részlet Orbán Éva könyvéből./