A vasszigor és a nagy engedékenység is megbetegíti a gyereket

Závecz Katalin óvodapedagógus tapasztalatai szerint tényleg megengedőbbek és kevésbé következetesek a mai szülők, mint korábban. A szakember úgy véli, ennél még nagyobb baj, hogy jóval kevesebb időt is töltenek a gyerekeikkel. 

(...)

Závecz Katalin tapasztalata szerint sosem került még ennyi beszédhibás gyermek oviba, mint az utóbbi időben. Széklet-visszatartási problémával küzdő óvodásból is egyre több van: míg ő régebben alig-alig találkozott a jelenséggel, ma már minden csoportban van legalább egy ilyen kisgyerek. »Ez nagyrészt abból fakad, hogy a mai felgyorsult világban, ahol a kelleténél jóval több zaj vesz körül bennünket, az otthonainkban szól a tévé, be van kapcsolva a laptop, a tablet és a telefon, a gyerekek idegrendszere még nem elég fejlett ahhoz, hogy ezt az áradó ingermennyiséget feldolgozza.«

A gyerekek pszichés érésére egyre jellemzőbb bizonytalanság önmagában még nem lenne tragédia, mert nem behozhatatlan eltérésekről van szó. Az igazán kétségbeejtő tendencia leginkább az, hogy a mai szülők többnyire nincsenek tisztában azzal, mely életkorban mi várható el egy gyerektől, így jelentős részük nem fogadja el a pedagógusok jó szándékú figyelmeztetését.

(...)

A szeretet tudománya

Vekerdy Tamás pszichológus még ennél is sötétebb árnyalatokkal ábrázolta a hvg.hu-nak a kortárs szülői tablót. Szerinte a történet ott kezdődik, hogy Magyarországon otthon és az iskolában egyaránt jellemző, hogy még mindig testileg és lelkileg is megnyomorítják a kicsiket. »Ütik-verik, miközben túlszabályozzák a gyerekeket, és hangoztatják a macsó baromságokat, hogy jó lenne, ha megint kötelező lenne a katonaság, mert akkor végre minden fiatalember megtanulná, hogy hol lakik a magyarok istene, a nőknek meg a konyhában, a fakanál mellett van a helye. Miközben hetente 4-5 nőt agyonvernek otthon.« 

Vekerdy szerint egyébként is nagyon nehéz értelmesen beszélni bármilyen családi, gyereknevelési kérdésről »ebben az előítéletes, korlátolt gondolkodású, nagyon rossz mentális állapotban lévő országban, ahol mindenki azt gondolja, hogy tudja a tutit«.

(...)

Központban a gyerek – de hogyan?

Az általunk megkérdezett szakértők abban mind egyetértenek, hogy leginkább azért esünk át a ló túlsó oldalára, mert próbálkozunk ugyan a gyerekközpontúsággal, csak épp azzal nem vagyunk tisztában, hogy ez pontosan mit is jelent. Egy biztos: a gyerekközpontúság a közkeletű elképzeléssel szemben nem azonos a kontroll és a keretek hiányával, sőt, tulajdonképpen semmi köze hozzá, hanem egy tudományos fogalom, pszichológiai törekvés elnevezése. »A gyerekközpontúság leginkább azt jelenti, hogy a biológia és a pszichológia próbálja minél hatékonyabban feltárni, hogy egy gyerekből hogyan lesz boldog, egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt, aki jól érzi magát a bőrében. A cél pedig az lenne, hogy segítsünk a szülőknek minél hatékonyabban beépíteni ezt a tudást hétköznapi gyakorlatba, a gyereknevelésbe« – mondja Németh Erika gyerekpszichológus.

(...)

Igenis kell a frusztráció a gyereknek

Boldog, sikeres felnőtt csak abból a gyerekből lesz, aki képes beilleszkedni a társadalomba. Éppen ezért, ha sokszor nem is tudatosítjuk magunkban, a gyereknevelés nem más, mint a fokozatos önállóságra szoktatás, egy reális önkép kialakítása és az adott kultúrára jellemző szokás- és szabályrendszer átadása. »Ez akkor fog jól működni, ha folyamatosan, empátiával, felé fordulva elmondjuk a gyereknek, hogy mik a szabályok: mivel hogyan játszhat, a kérése milyen áldozatokkal, a tette pedig milyen következményekkel jár. Vagyis hagyjuk, hogy megismerkedjen a valósággal, amelyben igenis folyton nehézségekkel fog szembesülni. A minimális frusztrációra igenis szükség van. Ha következetesen így cselekszünk, az érzelmi megértést és ráhangolódást, illetve a szokás-szabályrendszert is megkapja tőlünk« – mondja Németh Erika.

(...)

Higgadjunk le, és gondoljuk újra

Mindezek persze csupán általánosságok, a téma pedig messzire vezet. Egy biztos: nem könnyű a mai szülők dolga, mert hiába próbálják egyre többen a régi, meghaladott nevelési módokat hátrahagyva, minél erőszakmentesebben, demokratikusabban és kreatívabban nevelni a gyerekeiket, nem igazán látnak maguk előtt követendő mintákat.

Éppen ezért, egy korszak- és paradigmaváltás kellős közepén rájuk hárul a feladat, hogy példaképekké váljanak. Ennek pedig első lépése az lehet, ha mindenki elfogadja, hogy gyereknevelés nem más, mint szükséges konfliktusok sorozata, amelyben rendre hibázunk és elbizonytalanodunk. A szakértők szerint a legtöbb, amit gyermekeink egészséges fejlődése érdekében tehetünk, ha igyekszünk fejlődni és a vakon követett elvek helyett időnként lehiggadunk, hogy újragondoljuk nevelési módszereinket.”