Kufárék

„Vona Gábor meglepte Orbán Viktort. Pedig nagyon úgy nézett ki, hogy a Jobbik csapdába zuhant. Azok után, hogy a párt hosszú ideje a határozottnál is határozottabb híve volt az antimigró alaptörvény-módosításnak, elsőre nem lehetett könnyű kitalálnia, miként tud a kormánypártétól markánsan eltérő állásponttal előhozakodni. A fogas kérdésre adható válasz azonban végül pofonegyszerűnek bizonyult. Ha egyszer nem akarjuk, hogy jöjjenek a szegény migrók, akkor azt sem akarhatjuk, hogy gazdag migrók lepjék el édes hazánkat. Ha kőbe szeretnénk vésni a kényszerbetelepítésnek nevezett valamire mondott érvénytelen nemet, akkor rögzítsük, hogy nem jöhetnek ide a zsíros idegenek sem.

(…)

Tehát ennél most izgalmasabb a taktikai játszma. Azzal kezdtem: Vona Gábor meglepte Orbán Viktort. Hogy a magyar miniszterelnök kettejük négyszemközti randija alkalmából még nem is bírt érdemi választ adni – majd mérlegel, közölte –, és hogy az agytröszt csak másnapra szült reakciót, az több mint szokatlan. Azóta persze kiderült, hogy visszakozás, hátrálás, korrekció nincs, majd annak rendje-módja szerint beindult az offenzíva. Egész pályásan, ahogy szokott. Innentől megint az a kérdés, ami az utóbbi években annyiszor: meddig és mennyire hatékony a totális politika? November 7–8. környékén többet fogunk tudni erről. De addig még rengeteget hallhatunk arról, hogy kinek fontosabb az ország biztonsága, és hogy ki minek az oltárán vagy kiknek a kedvéért hajlandó kockáztatni azt. Ezeknek a mondásoknak természetesen – forrásuktól függetlenül – roppant kevés valóság- és igazságtartalmuk lesz. Még szerencse, hogy abszolút megszoktuk már az ilyet.”