Augusztusban a WikiLeaks közzétett egy jelentést Soros US Opportunities Fundjától arról, hogy az 650 ezer dollárt költött Ferenc pápa 2015-ös amerikai látogatására. Balos hitéleti szervezeteken keresztül az Alap azt tervezte, hogy »megvásárolnak püspököket annak érdekében, hogy nyíltabban támogassák a baloldali gazdasági és társadalmi üzeneteket, hogy így is elősegítsék azt, hogy a pápa pártján álló püspökök mögött kritikus tömeg gyűljön össze.« A »pápa pártján álló«-n itt azt kell érteni: »Demokrata-barát«. Az Alap olyan konzervatív főpapokkal szemben szeretné megteremteni a hatalmi egyensúlyt, mint például a philadelphiai Charles Chaput. Chaput kétségtelenül nem tartozik Ferenc kedvencei közé – de a demokraták még kevésbé szeretik, minthogy Hillary Clintont »sorozatban hazudó cselszövőnek« nevezte, Podesta Catholics United nevű szervezetét pedig »egy politikai gépezet kreatúrájának«.
Miben utazik a US Opportunities Fund? Soros elvégre egy olyan hitetlen, akit riaszt az abortuszra, eutanáziára, a népességszabályozásra és a melegházasságra vonatkozó katolikus tanítás. A válasz talán a Newmantól származó »Katolikus Tavasz«-emailben található meg. A katolikus szavazók több mint fele Hillaryt támogatja. Ez részben arra válasz, hogy a republikánusok egy »vulgáris, faragatlan tuskót és a nőket nem tisztelő« jelöltet állítottak – ahogy Chaput jellemezte Trumpot. De ez ugyanakkor tükrözi azt is, hogy az amerikai katolikusok jelentős része nem azonosul az egyház nem éppen divatos álláspontjával a válást, a melegházasságot, a születésszabályozást és az abortuszt illetően.
A demokraták kiszagolták a lehetőséget, és ezért nem is lehet őket kárhoztatni. A katolikus értelmiségiek évtizedekig republikánus agendát nyomattak. A jobboldali katolikusok felül voltak reprezentálva a Legfelsőbb Bíróságon, és George W. Bush hallgatott rájuk. De Trump felbukkanásával, az ő nemlétező életpárti álláspontjával és a keresztény erkölcs megvetésével a katolikus-republikánus szövetség romokban hever. És persze Rómában is új rezsim van uralmon.