Tényleg jók a tavalyi év „legjobb SFF-novellái”

Kezdjük talán ezzel: remek dolog, hogy ez az antológia megjelent magyarul, nem véletlenül írtunk róla külön hírt májusban, mikor kiderült, hogy meg fog jelenni. Akkor azt is összefoglaltuk, hogy miért is remek ez a megjelenés: röviden azért, mert ugyan az elmúlt években egyre gyorsabban reagálja le a hazai piac a külföldön menővé váló szerzőket, a regények mellett azonban szinte teljesen elsikkadt a kísérletezés terepét jelentő friss kisprózák legális közlése, ami pedig akár a hazai szerzőket is inspirálhatná. (Az illegális közlésekről idén épp elég szót ejtettünk – ahogy arról is, hogy mi ezzel a probléma.)

Pedig ezerszám születnek angolul a már ismert és a feltörekvő szerzők novellái, kisregényei és rövid regényei, amire igazán érdemes odafigyelni. Az angolszász piacon több, az előző év legjobb kisprózáit gyűjtő remek antológia jelenik meg évente, ezek közül a Gabo SFF-sorozata Jonathan Strahan idén tizedik alkalommal megjelenő The Best Science Fiction and Fantasy of the Year című antológiáját választotta. Már első ránézésre világos volt, hogy izgalmas lesz a kötet: régi, megbízható minőséget jelentő szerzők és friss, új hangok is helyet kaptak a tartalomjegyzékben.

Az általam már ismert szerzők közül rögtön kezdésként megkapjuk Neil Gaiman Fekete kutyáját, amit már tavaly is olvashattunk a szerző magyarul szintén megjelent Felkavaró tartalom (Agave Könyvek, 2015) című kötetében, ettől függetlenül jó élmény volt újraolvasni az Amerikai istenek univerzumának legutóbbi darabját. Szintén izgalmas és remekül megírt darab volt Ian McDonald (Dervisház, Síkvándor) műve, amelyben egy ír lady vénuszi túráját követjük végig, akit botanikai érdeklődése mellett egészen személyes indokok vezettek a Naprendszer második bolygójára. Alastair Reynolds egy furcsa kutatást tár elénk, érdekes csavarokkal – Philip K. Dick munkássága jutott róla eszembe.

Kelly Robson az ancien régime Versailles-ába repít minket, ahol egy feltörekvő, becsvágyó kisnemes természetfeletti megoldást ajánl a vízvezetékek (vécék és szökőkutak) problémájára. Sam J. Miller két írással is bekerült a válogatásba – ezek közül nekem a Jégtömbök tetszett jobban, amelyben egy apokalipszis után nyerünk betekintést egy amerikai menekült apa és az új világban felnövő fia kapcsolatába, szívszorító fordulattal. Greg Bear Indul a gép című novellájában egy kvantumszámítógép beindítása nem redukálja, inkább többszörözi a problémákat.

Akadt pár egészen zavarba ejtő történet is: ilyen volt Vonda N. McIntyre novellája, ami űroperás felütéssel kezd, hogy aztán valami egészen sötét és furcsa fordulatot vegyen; vagy Nike Sulway írása, amelyben antropomorf rinocéroszok (?) csinálnak dolgokat, és ami után biztos máshogy fogunk tekinteni a kihalás szélén lévő rinocéroszok közötti LMBTQ-jellegű kapcsolatokra – nehéz hova tenni ezt a novellát. Ahogy Kai Ashante Wilsonét is, ami leginkább olyan, mint egy nagyon posztmodern videójáték leírása.

A végére hagytam a három kedvencemet: a Nebulára jelölt Tamsyn Muir A mélytenger menyasszonya című írásában a mélység ura eljön, hogy feleséget válasszon magának, és az egésznek annyira jó atmoszférája van; aztán a Hugóra jelölt Alyssa Wong Sorvadó anyának éhező leánya című horrorját, amiről inkább nem is árulok el semmit; illetve Catherynne M. Valente Liliom és szarv című fantasyjét, ahol a háborúskodás eszköz nem a kard és az íj, hanem a méreg és az ellenméreg.

Ugyan került pár közepes és – mint említettem – pár egészen furcsa darab is Strahan idei válogatásába, mégis: többségében remek, és gyakran magyar nyelven eddig ismeretlen szerzők érdekes novelláit olvashatjuk a kötetben. Csak remélni merem, hogy a Gabo SFF-nek bejön a dolog, és mostantól minden évben kezünkbe vehetjük az aktuális antológiát. Az ideit megérte.