Nem menekültekről, hanem milliós iszlám tömegről beszélünk

„A migránsok befogadása mellett bibliailag érvelők arra hivatkoznak, hogy a Tóra – és az emberiesség – előírja a jövevénynek a befogadó polgársággal egyenlő jogokkal kezelését, nem sérül a bibliai elv, ha kizárjuk a menekülteket az országból?

Mondom, a dolog magyarországi felvetését indokolatlannak vélem. A Tóra arról rendelkezik például, hogy »ne sanyargasd« a közted lakó idegent, nem utolsósorban, mert »magad is idegen voltál Egyiptomban«. De hát mi most nem is egyes menekültek befogadásáról beszélünk, hanem sokmilliós iszlám tömeg vándorlásáról, ahol már fel sem merülhet esetleges »sanyargatásuk«. Sokkal inkább félelmet gerjesztenek a befogadó társadalmakban, csak éppen erről politikai elitjeik (és zömmel sajtójuk) nem hajlandó tudomást venni. A Tórára való szenteskedő hivatkozással már csak azért is érdemes óvatosan bánni, mert a »betelepülő« rómaiak elleni két nagy felkelést és háborút (66–70, illetve 132–135) a rabbinikus judaizmus elsősorban a Messiás hiánya miatt ítélte el, és nem egyébért. Ugyanez érvényes a makkabeus háborúkra is, amelyek szintén az elpogányosodás, illetve elpogányosítás ellen robbantak ki. Ha a Tórára történő hivatkozás jogos volna, a rabbinikus judaizmus tudna róla. Észlelni szokták a törvényszegést.

Van, aki szerint a budapesti zsidóság megosztottsága e kérdésben azzal függ össze, hogy ki az izraeli szemlélethez húz, ki pedig a diaszpórából nézve értelmezi az ügyet. Valóban van ennek szerepe?

Nem tudom. Ha így is lenne, semmi jelentősége. Pontosan ugyanezek a frontok megvannak Izraelen belül is.

Vannak adottságok, amelyeket Közép-Európából aligha befolyásolhatunk. Ilyen a globális felmelegedés, az annak következtében tönkrement mezőgazdaság, Dél- és Délnyugat-Ázsia és Afrika túlnépesedése és Európa elöregedése. Ebből – háborúk nélkül is – logikusan következik nagy tömegű migrációs hullám megindulása észak, illetve nyugat felé. Lehet-e, illetve szükséges-e ennek elejét venni?

A globális felmelegedés kérdéseihez egyáltalán nem értek, azt sem tudom, hogy valóban ez teszi-e tönkre a mezőgazdaságot. Izraelben, ami szintén egy meleg hely, nem megy tönkre. Attól tartok, hogy a nyugati, nem kis mértékben EU-segélyekkel ugyanaz történik ezeken a vidékeken, mint Magyarországon az EU-támogatásokkal: helyi rablólovagok és hadurak gazdagodnak belőle. Így minden tönkremegy, nem csak a mezőgazdaság. Az afrikai és egyes ázsiai országok migrációs hullámait valójában a segélyeket és támogatásokat finanszírozó államok katonai ereje tudná a helyszínen megoldani, úgy értem megakadályozni ezeknek a népeknek az állandósult kifosztását, nyomorba döntését, elnyomását és gyilkolását. Gondolok itt olyan helyekre, mint például Líbia. Minderre azonban a mai Nyugat sem ideológiailag, sem katonailag nem képes.

Meddig maradhat alapértelmezett európai gondolkodás a politikai korrektség, illetve a konkrét esetben a »Willkommenskultur«?

Az úgynevezett politikai korrektséget mindenekelőtt csak tünetnek látom, bár biztosan igazuk van azoknak, akik hatalmi eszköznek tartják. A liberalizmus egy bizonyos változatát, amelyet a politikai korrektség, egyesek szerint a »leftist mindset«, vagy mások szerint a holdvilágképű »jóemberkedés« különösen jellemez, követői maguk is »alkalmazott morálfilozófiának« nevezik. A politika szférájába belépve ez a szemlélet tulajdonképpen egyfajta morális demagógia megnyilvánulásává lesz, amelynek a befolyása és elterjedtsége mára beláthatatlanná vált. Ez a tulajdonság nem tartozik szükségszerűen a liberalizmus fogalomköréhez, a valóság teljes vagy részleges szem elől vesztésében a balos korszellemnek, az általános tanácstalanságnak, a szociológiai szemlélet kizárólagos bölcsességgé emelésének, de még a túl hosszúra nyúlt szovjet befolyás utóhatásának is nagy szerepe lehet.

Hasonlattal megvilágítva: ha feltesszük, hogy létezhetne polkorrekt sakkozó, akkor az nyilván abban hinne, hogy az elérendő ideális állapot az, amikor a sötét és világos bábuk harmonikusan együttműködnek. Ezt elérendő, mindenekelőtt nem a világos bábuké lenne az első lépés, hanem ez vagy sorsolás útján dőlne el, vagy elhúzódó tárgyalások vezetnének valamilyen megegyezésre. A tárgyalások lezárása után a játék lényege az lesz, hogy az egyik is lép egyet, a másik is lép egyet. Ha játékosunk mégis észrevenné, bár már csak udvariasságból sem szokta észrevenni, ráadásul hiába mered a reális táblára, mert nem azt látja, hanem elméje már mindig is az ideális végállapotnál jár, tehát ha észrevenné, hogy partnerének valamely figurája az ő bábuinak leütésére, álláselőnyének fokozására, vagy neadjisten királyának megmattolására tör, a szóban forgó bábut a legélesebb szavakkal ítélné el, talán még elítélő határozatokat és nyilatkozatokat is megfogalmazna.”