„És amíg emitt gyűlnek a példák az opportunizmusra, az »üzletszerű túlélésre«, addig amott nő a viszolygás, a bizalmatlanság, a széthúzás. A közvélemény-kutatás számai tartósan jelzik, hogy a DK és az MSZP jobbára csak egymástól hódít el híveket, a többiek pedig – az LMP-vel egyetemben – képtelenek átütő erővel megmutatni, hogy a kormányerők hitevesztettjei vagy a bizonytalanok körében képesek kiépíteni tekintélyt parancsoló birodalmukat. A civil mozgalmak többsége pedig ódzkodik a pártok közeledésétől, képviselőik úgy érzik, fertőző betegséget kaphatnak érintésüktől. Ezért vállvetve bizonygatják, hogy céljaik között nem szerepel a kormánybuktatás, ami bár hihető, éppen a hatalmon lévők hiszik el nekik legkevésbé.
Ami megint csak logikus, hiszen éppen ők folyatnak át mindent a politikába, vélik fölösleges időhúzásnak az egyezkedést, puhaságnak a kompromisszumot. A kérlelhetetlen szakmaiság ma automatikusan emelkedik ellenzéki szerepbe, s azok, akik a legjobban tiltakoznak ez ellen, akarva-akaratlan szorulnak sarokba, nincs helye semlegességüknek, mert vagy lenézik, lejáratják őket, vagy a bolondját járatják velük.