Ha valaki megkérdezné tőlem, csak úgy, kontextus nélkül hogy akarom-e, hogy az EU a magyar parlament kihagyásával, saját hatáskörben bárkit letelepíthessen az országban, gondolkodás nélkül nemmel felelnék.
Egyrészt ez nyilvánvalóan olyan kérdéskör, amiről minden esetben a nemzeti parlamenteknek kell döntenie, punktum. Másrészt az eurokraták a tavalyi őszi válság során bemutatták, hogy ezt a kérdést, amikor forró a helyzet, képtelenek kezelni.
Mégsem megyek el most hétvégén a népszavazásra. Ennek több oka van, de ha röviden össze akarom foglalni, akkor azt kell mondjam, hogy a kontextus miatt. A történet azonban ennél sokkal bonyolultabb.
*
2013 októberében jelentkeztem a Komáromy-ösztöndjíra, amihez előzetesen le kellett gyártani pár anyagot – projektösszegzés, motivációs levél, ilyesmi. A választott témám a menekültügy volt, ugyanis azon a nyáron már látszott, hogy valami változóban van a migrációs útvonalakkal kapcsolatban: fél év alatt hatszor annyian érkeztek Magyarországra, mint ami a korábbi években az éves átlag volt. Ezt írtam az egyik anyagban: „A jelenlegi adatok viszont felvetik a kérdést: új front nyílik a schengeni övezet délkeleti határán? (...) A friss adatok és a debreceni, győri tapasztalatok tükrében tehát kifejezetten fontos lenne, hogy a hazai közbeszéd elkezdjen foglalkozni ezzel a problémával”.
Tavaly, a Keletinél kialakult káoszban nézelődve úgy éreztem, hogy soha nem volt annyira igazam, mint amikor a bíráló bizottságnak arról beszéltem később, hogy hamarosan ez lesz a legforróbb téma Európában. Örökre beleégtek az agyamba azok a képek. Amióta apa vagyok, még többször jutnak eszembe az aluljárókban összezsúfolódott családok, főleg a gyerekek. Az a pillanat, amikor az éppen csak eloszló könnygázfelhőben egy pár nekiállt a pályaudvar melletti járdán, egy kiterített pléden pelenkázni egy nagyjából akkor kiskölyköt, mint most az én fiam.
Európát valóban nagy próbatétel elé állította a kérdés, és Európa bizony nagyon rosszul vizsgázott eddig ezen a teszten. Nyilván nem fogadhatunk be mindenkit anélkül, hogy ezzel ne okoznánk elképesztő bonyodalmakat magunknak, de a háború elől menekülőkkel valamit kezdeni kell. Nyilván nem fogadhatunk be olyanokat, akik nem fogadják el az európai értékeket, márpedig köztük bizony vannak ilyenek – és ez akkor sem változik, ha láthatóan köztünk is. Nyilván nem engedhetünk be ellenőrzés nélkül milliókat, köztük akár csak azt a tucat terroristát, akik aztán Párizsban, Brüsszelben gyilkoltak, vagy bujtottak fel gyilkosságra itt élő embereket. Nyilván értelmetlen egy kvótarendszer, mert senki nem fog Magyarországon vagy Bulgáriában maradni, ha mehet Németországba vagy az Egyesült Királyságba is. Hát mi is odamegyünk, egyre többen.