Megfigyelünk és védünk

„Az egyetlen dolog ugyanis, amitől az igen elarcátlanodott hatalom még tart valamelyest, az a nyilvánosság. (Amúgy nem feltétlenül megalapozottan, mert ha a sajtó beszámol is arról, hogy a különböző »közeliek« naponta lopnak annyit, amennyi egy kisebb afrikai ország éves költségvetése – a hatalom népszerűsége megingathatatlan.) De – talán megszokásból, kényelemből – a NER-kedvencek háborítatlanul szeretik intézni a bugázást, úgy, hogy a sajtó ne okvetetlenkedjen. Meg is tesznek mindent azért, hogy erre a sajtónak alkalma se nagyon legyen. Elég szép saját médiabirodalmat építettek ki az évek során, az utóbbi időkben meg aztán végképp gálánsan bántak a mások pénzével, hogy abból szépüljön tovább az ő homokozójuk. (Meg is éri. Tessék csak megnézni, a legújabb fogás, a kereskedelmi televízió mennyivel »jobban teljesít«. Majdani újságíró iskolákon fogják oktatni a hogyan-számoljunk-le-ennen-szövetségesünkkel-a-nyilvánosság-előtt, illetve a hogyan-feketítsük-be-az-ügyeinket-piszkáló-képviselőt típusú sajtótörténeti jelentőségű riportokat.) A média nem megvásárolható részét meg igyekeznek »gazdasági kényszer«, olykor pedig fenyegetés révén megregulázni. Nem lenne meglepő, ha a végképp hajthatatlannak tűnő orgánumokba egy kis operatív informátor-elhelyezés révén igyekeznének beférkőzni.

S ahogy látom, elég szépen haladnak deklarált céljuk, a nyilvánosság totális ellenőrzése felé.

Úgyhogy a hatalomnak tényleg van oka a vidámságra. Mert ez vicc. Nagyon rossz vicc.”