Ilyen az élete egy hiperaktív gyermeknek

Ma Magyarországon — a nemzetközi statisztikáknak megfelelően — a gyermekek 5-10 százaléka hiperaktív, és ez az arány az elmúlt 20 évben nem változott. A hozzáállás viszont igen. Napjainkban sokszor a „rossz gyerek” szinonimájaként él a felnőttekben a hiperaktivitás.

Mihamarabbi diagnózis

A hiperaktivitás, azaz a túlzott mozgékonyság többnyire figyelemzavarral párosul. Azt még most is kutatják, hogy mi áll pontosan a kialakulásának hátterében. Mindenesetre tény, hogy a hiperaktivitás sokkal gyakrabban fordul elő a fiúknál, mint a lányoknál, és az eddigi felmérések szerint a nehezen kezelhető gyermekek zöme szőke és kék szemű. A hiperaktív gyerekek általában 6-7, vagy 12 éves korukban kerülnek orvoshoz. A tünetek óvodáskorban feltűnőek, így nagy szerepük van a felismerésben az óvópedagógusoknak, ilyenkor a fejlesztésre is sok a lehetőség. Kiskamasz korban azonban a viselkedés már nagyon berögződik, a problémák pedig állandósulnak, ekkor már jóval kevesebb eszközük van a fejlesztő szakembereknek. Ezért is fontos a mihamarabbi észlelés és kezelés.

Magzati kor

A beszámolók szerint már a magzati korban megfigyelhetők a hiperaktivitás tünetei. Az édesanyák visszaemlékezései szerint ezek a babák méhen belül is nagyon mozgékonyak, nyugtalanok voltak.

Csecsemőkor

Csecsemőkorban már egyértelműbbek a tünetek. Születés után ezek a babák sokat sírnak szinte vigasztalhatatlanul, keveset alszanak nappal és éjszaka egyaránt, hirtelen felriadnak álmukból, amit sírás követ, de sírnak szoptatás közben is, keveset esznek, mozgékonyak, ingerlékenyek, a napi ritmusuk nehezen alakul ki. Mozgásfejlődésük gyors, olykor egy-egy mozgásfázis (pl. kúszás, vagy ülés) ki is marad a folyamatból. A beszédfejlődés is hasonlóan dinamikus.

Kisgyermekkor

Ha a csecsemőkori gondok a gyermek két éves kora után még több mint fél évig fennállnak, akkor nagy a valószínűsége a hiperaktivitásnak. Kisgyermekkorban jellemző még a szokatlan dacosság, ami miatt sokat kell korlátozni és fegyelmezni a kicsit. Erre ő persze még dacosabb lesz, még inkább vitával, tiltakozással reagál.

Az óvodában a tünetek erősödnek az új környezet, az új szabályok és az új társak hatására. Jól látszik, hogy a figyelemzavaros gyermekeknek nehezükre esik az alkalmazkodás, beilleszkedés, a közös játék, a tisztelet megadása, és az együttműködés. Heves érzelmi-, és dühkitöréseiket, agressziójukat, a játékokban elszenvedett kudarc miatti hangos elégedetlenségüket a társak sem díjazzák, ezért sokszor egyedül játszanak.

Kívülálló számára kifejezetten idegesítőek ezek a kicsik, akik egy percre sem állnak le, csörögnek, csattognak valamivel, kárt tesznek környezetükben, nem óvatosak, a figyelmeztetést nem hallják meg, sőt, szándékosan a tiltás ellenkezőjét csinálják. Nagycsoportban különösen hangsúlyosak a tünetek: a megoldandó példák nem érdeklik őket, nincs türelmük és feladattudatuk, nem tudnak koncentrálni, figyelni, viselkedni, félbe hagyják a munkát, nyugtalanok. Csak azzal foglalkoznak, ami érdekli őket, ezért kimagasló intelligenciájuk is lehet, sőt, egyes tudományterületeken jelentős tájékozottsággal rendelkezhetnek. Ugyanakkor küzdenek a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia tüneteivel is.

Iskoláskor

Az iskolai 45 perces órák végigülése egy hiperaktív gyermeknek kínszenvedés. Állandóan jár a lába, és nyugtalan. Az első osztályban rögtön kiderül, hogy rossz a ceruzafogása, nehézkes az írás, a betűsorrend, miközben az írásjelekre sem figyel és nincs tanulási motivációja. Számfogalma kialakulatlan, a számjegyeket nem jól ismeri fel, számolni kevéssé tud, rövid távú memóriája, emlékezete és lényeglátása gyenge, szókincse szegény, mozgásában ügyetlen, téri tájékozódása fejletlen, keveri a jobb és bal irányokat.

Mivel ezek a gyermekek befolyásolhatóak, önértékelésük pedig alig van, ellenben gyakran unatkoznak, sokszor keverednek rossz társaságba. A figyelemzavar mindezekkel párosulva tanulási zavarhoz vezet, a szülői teljesítménykényszer pedig a teljes kudarcba, esetleg iskolakerülésbe taszítja a hiperaktív gyereket.

Serdülőkor

A hiperaktivitás ebben a korban fokozottan megmutatkozik a viselkedészavarban, motorikus zavarban, a napirend nehézkes követésében, időpontok be nem tartásában. Ezek a fiatalok már régóta nehezen alkalmazkodnak másokhoz, ráadásul lázadóak, így inkább hasonló személyiségű társakat, csoportokat keresnek, így nem meglepő, hogy egy idő után alkohol-, drog-, vagy szerencsejáték-függők lesznek. Nehezen igazodnak el a társadalmi normák, a közösségi szabályok, a család és saját elvárásaik között, ezért gyakran az iskola befejeztével nem tudnak mit kezdeni magukkal, dacos, önállótlan, zavart csellengőkké válnak.

Diagnosztizálás és kezelés

Sok szülő az elején nehezen küzd meg gyermeke figyelemzavarával. Nem könnyű a harmonikus kapcsolat kialakítása egy állandóan síró és türelmetlenkedő csecsemővel, egy örökmozgó dacos óvodás lázadóval, egy koncentrálni nem tudó, motiválatlan kisiskolással és egy nevelhetetlennek tűnő, önállótlan tinédzserrel. Pedig ha szeretetteljes, türelmes, segítőkész család van a háttérben, biztosított az érzelmi és fizikai biztonság, nincs folyamatos büntetés és tiltás, akkor a hiperaktív gyermekből tehetséges felnőtt válhat a sport, a kultúra, a tudomány, az üzleti élet vagy a gazdaság világában.

Ehhez fontos, hogy a szülők megfelelő szakembert találjanak a kezeléshez. Fordulhatnak orvoshoz, nevelési tanácsadóhoz, pedagógiai szakszolgálathoz, azon belül korai fejlesztést végző gondozóhoz, de az is megnyugtatást hoz, ha hasonló problémával küzdő szülőkkel beszélgetnek.

A diagnózis felállítása nem túl bonyolult: ha felmerül a hiperaktivitás gyanúja, azt a szakemberek kilenc tünet vizsgálatával be tudják azonosítani. Játékosan lemérik, hogy mennyire köthető le és mennyire könnyen terelhető el a figyelem, a gyermek mennyire impulzív, és mennyire fejlett a finom motoros mozgása. Ha az elemzés alapján bebizonyosodik a gyanú, akkor a hiperaktivitás három típusából az egyikbe besorolják a gyermeket és kiderül, milyen terápia (olykor gyógyszeres) lenne számára a leghasznosabb.  Végül a sikeres kezelés része kell hogy legyen a szülői és a tanári tréning is – zárul a család.hu írása.