Sehogy. Mielőtt viszont holnap ezzel kezdene nyösztetni bárki is, elmondom, mibe keveredtem a Jobbik elnökével.
Kaptam egy felkérést. A Jobbik nettévéjétől, az N1-től hívtak fel azzal, hogy kitaláltak egy új sorozatot. Egyelőre nem Jóban-Rosszban típusút (habár a bulvárral már pártelnökük is épp elkezdett kacérkodni az ATV-n, szóval ki tudja, mi jön még arrafelé), hanem Vona Gábor-interjúkat.
Volt már ilyen rendszeresítve náluk korábban is, az viszont úgy nézett ki, hogy Pörzse Sándor vagy valamilyen jobbikos újságíró kérdezte saját elnökét – a pártban és az N1 tévénél most pedig egy precíziós mérleget megszégyenítő pontossággal lőtték be, hogy ebben bizony kevés volt a dzsúz meg a feszkó. Magyarán: dögunalmas volt.
Azt találták ki tehát, hogy Jobbikhoz nem kötődő újságírókat hívnak forgó rendszerben, hogy kérdezzék Vonát, többféle oldalról és médiumtól. A kérdés tehát úgy szólt: elvállalnám-e, hogy elsőként én kérdezem Vonát egy 10-15 perces videóinterjúban.
Azon kedves kommentelők, akik nagy élvezettel és naponta tolták a Mandinerre annak idején a tartalmas hozzászólást („Első!”), bizonyára megértik, miért mondtam igent. Hát még ha tudják, hogy a feltételek egészen kedvezőek voltak. Pénz természetesen szóba sem került, én annyit kértem, hogy a Mandiner mindenképp hangozzon el majd az adás felvezetőjében, ők meg azt ajánlották, hogy bármit lehet kérdezni, ráadásul nem vágnak ki semmit az anyagból.
Oda is battyogtam tehát tegnap, azaz szerda reggel háromnegyed nyolcra a Parlament XVII-es kapujához, amelyen a többször is rosszul leadott belépőadatokból fakadó hosszas bénázás után nagy nehezen át is jutottam. „És ti akartok kormányozni?” - adta magát az első kérdés, persze nem Vonának, csak a végül elém siető N1 tévés kollégának.
Kis szobába mentünk, ahol igazi sufnituning fogadott. Gyárfás Tamás mind a tíz ujját végignyaldosná, olyan kemény '90-es évek eleji Napkelte-hangulat volt. Kádárbarokkot idéző pulpitus, egy a pártelnöknek, egy nekem, mögöttem fikusz, kettőnk között valami kis pálma. Világítás ad hoc, pici kamerák, sminkes nincs, Vona sem lett lekenve tehát. A reggeli karikásszem-versenyen mindenesetre egészen biztosan megvertem a Jobbik elnökét.
Minden kezdet nehéz, az N1-esek is mondták rögtön, hogy hát igen, a hátteret még ki kell találni, meg a díszletet is, tervben is van, csak hát... Semmi gond. Még bájos is volt kicsit ez a nagyon sufni, különösebben nem érdekelt, főleg, hogy a kérdéseimet tényleg nem kérték előre, azokkal meglephettem Vonát és elvileg nem vágnak ki semmit az anyagból.
Holnap kiderül, így lesz-e: negyedórás videóinterjút elvileg pénteken teszik fel az N1 tévé honlapjára. Aztán tesszük majd persze a Mandinerre is.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A Mandiner lapigazgatója a szegedi háborúellenes gyűlésen beszélt a béke fontosságáról.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Akik még nem döntöttek, le fognak majd szavazni a biztonságra, a kormányképességre, a kiszámíthatóságra és a tapasztalatra, ez az én reményem – mondja Orbán Viktor. Hogy látja a háborús helyzetet? Megnyerhető-e a jobboldalnak a digitális tér? Mit gondol a Szőlő utcában történtekről? Interjú a miniszterelnökkel.
A South China Morning Post szerzője arról ír, Trump külpolitikáját nem az ideológiai ellentét vezérli, hanem az erő és tekintély iránti tisztelet.
Az Európai Parlament előtti téren csaptak össze a tiltakozó gazdák és a rendőrök csütörtökön délelőtt Brüsszelben. Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az egyenruhások. A Mandiner helyszínen lévő újságíróit is lefújták könnygázzal a rendőrök.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
