Boros Misi, aki lázasan is csak zongorázna

„Boros Misi pár órája érkezett a reptérről, hogy gyakoroljon a Müpában a fellépése előtt. »Jöjjenek csak, elég a felkészüléshez néhány óra — mondja az édesapja —, jól tudja már a darabokat.« Úton vagyunk éppen, amikor kiderül, hogy a kis zongorista lázas, ahogy ő mondja, »elkapott valami vírust«. A bennem élő szülő tiltakozik, hogy jókor megyünk-e interjút készíteni, de az apa biztosít, hogy ne aggódjak, a fia már bevette a lázcsillapítót. Az előtérben ülök, amikor a kihalt üvegpalota csarnokának emeletén megjelenik Misi. Ha nem tudnám, hogy beteg, azt gondolnám, egy uralkodásba belefáradt törékeny kis trónörökös jön lefelé a mozgólépcsőn, mögötte egy lépéssel hátrébb a szülei.

Mosolyogva kezet nyújt, megköszöni az ajándékot, és leül a méreteihez képest trónszéknek is beillő fotelba — egyenes derékkal, ahogy a hangszer mellett megszokta. Vagy talán a színpadon, a Sivatag hercege gyerekfőszereplőjeként sajátította el ezt az arisztokratikus eleganciát? Óvatos, távolságtartó válaszai, mindenre kiterjedő figyelme tényleg azt az érzetet keltik bennem, hogy egy trónörököstől kaptam félórányi audienciát. Bár felkínálom a tegezést, ő végig felnőttesen és udvariasan magáz. Gyanítom, hogy beszélgetésünkből egyetlen nevet sem hagy ki azok közül, akiknek eddigi pályáján köszönhet valamit.

— Angliából jöttem haza — kezdi. — Az Olimpiai Bizottság felkérésére az eskütétel alkalmával fogok itt játszani, és most tudok gyakorolni a hangverseny előtt. Nagyra értékelem a sportteljesítményeket, ezért öröm számomra, ha sporteseményeken játszhatok. Az olimpikonok között sok személyes ismerősöm van.

(...)

Már hét fellépésem volt itt, a Müpában, és november 15-én lesz egy szólóestem is, amit nagyon várok. Szeretem ezt az épületet. Hirtelen eszébe jut valami: 

— Mikor is jelenik meg ez az interjú?

— Szeptemberben.

— Akkor... nem baj, ha mi most júliusban vagyunk?

— Nem, majd beleírjuk – nyugtatom meg. – Mi tetszik neked ebben az épületben?

— Tízéves, de max’ ötnek gondolnám. Három szuper zongorájuk is van. Nagyon jó az akusztikája. Tetszenek a különleges tágas terek, az oszlopok elrendezése, a nappali és éjszakai fények.

— Ha megkapnád egy estére, mit csinálnál itt?

— Egyértelműen zongoráznék, de kihoznám ide az előtérbe a zongorát, megnézném, milyen itt az akusztika.”

Az interjú teljes terjedelmében a szeptemberi Képmás magazinban olvasható!