A külpolitikusnak az is a feladata, hogy ne engedje, hogy mindenféle képtelen dolgokat hordjanak össze mindenfajta válasz nélkül az adott országról. Interjú.
„Az előző Fidesz-kongresszuson mondta azt, hogy »pontosan annyi nagykövetet fogok berendelni, amennyit szükséges, nem kevesebbet és nem is többet«. Tudja, hányat hivatott be eddig?
Biztosan tíz fölött, ugye volt, akit többször is. Tizenöt-húsz esetben biztos volt behívatás, amióta itt vagyok. A migrációs időszakban volt elég sok.
Csináltunk egy gyűjtést a nyilvános közlemények alapján.
Mennyi jött ki?
Ezek szerint ami nyilvános volt, az a tizenöt-húszhoz képest kevés: hét, André Goodfrienddel kezdve, és valóban, a jó része tavaly augusztus és október között volt. De megnéztük azt is, hány beszólása volt külföldi politikusoknak.
Na, és hány? Halkan jegyzem meg, hogy mi mindig csak reagáltunk.
Van esetleg tippje?
Biztosan sok, mert nagyon sokan támadtak minket, ezt is húsz körülre tenném.
Összesen hatvan ilyen közleményt találtunk. Ország szerinti bontásban a leggyakoribb célpontok Ausztria, Horvátország és Románia voltak. Érdekes, hogy azóta mindhárom ország akkori vezetői megbuktak.
Lehet, hogy most az egyik visszakapaszkodik, a horvát.
Volt olyan megfontolás, hogy mivel már akkor lehetett érezni, az ő székük inog, ezért is szólt be azoknak a kormányoknak bátrabban? Arra játszottak, hogy úgysem kell majd velük számolni hosszú távon?
Én nem voltam ennyire szofisztikált. Nem ennyire vegyes mozgatórúgók mozgattak, nem így gondolkodtam. Nekem van egy alapfilozófiám, amit sokan támadtak, sokan meg elismeréssel fogadtak. Főleg egy ilyen időszakban, amikor a külpolitika minden eddigihez képest különböző, a kihívások mérete miatt a diplomáciai finomkodásokat mindenki lerúgja magáról, és direkt módon elmondja, amit gondol. Egy ilyen időszakban a külpolitikusnak az is a feladata, hogy ne engedje, hogy mindenféle képtelen dolgokat hordjanak össze mindenfajta válasz nélkül az adott országról.”