Tévedtem. Az ötvenhatos pophimnusz nem jobb a Barackfánál, hanem még annál is sokkal rosszabb. Ekkorát még azzal sem fürdött be Balog Zoltán. Most, amikor kiderült, hogy a dalt Desmond Child a Miami Egyetemnek írta 2007-ben és most egy az egyben azt adta le ötvenhatosként, nem véleményes a dolog, nem ízlés dolga. Ez így már vérlázító.
Ezt a dalt azonnal vissza kell vonni, ez a dal nem lehet ötvenhat hivatalos himnusza, ettől a daltól az ötvenhatos emlékbizottságnak legkésőbb holnap el kell határolódia. A pénzt, azt a rengeteg pénzt, az ötvenmillió forintot pedig vissza kell perelni. Másodközlésért nem jár honorárium. Én sem adhatom le valamely Heti Válasznak írt cikkemet évekkel később a Mandinernek, azt hazudva, hogy ez direkt nekik íródott. Nagyon helyesen. Ezt a dalt, most már tudjuk, nem ötvenhat ihlette. Annak örülök cseppet, hogy a sporthimnuszságát rögtön, első hallásra kiszúrtam, annak viszont cseppet sem, hogy nem fogalmaztam annyira keményen, ahogy szoktam, sem úgy, ahogy éreztem. Az ok: a Terror Háza munkáját sok szempontból becsülöm, sőt, még Balog Zoltánét is. Childot ráadásul nehezen lehetne amatőrnek nevezni. Elég slágerben működött közre, olyanokban is, amelyeket imádok. Tehát ha dicsérni nem is dicsértem a dalt, keményen nem is aláztam, mert én ugyan rühellem ezt a dagályt meg a gagyidiszkót, de ki vagyok én? Ízlések, pofonok... Ez viszont most már nem csak ízléstelen. Ez most már pofon a javából.