A szakmaiság megcsúfolásáról – válasz a Tutiblognak

„Kedves Tutiblog! 

Megtisztelő, hogy egymás után két bejegyzésetekben is foglalkoztatok „A magyar megmondóemberek esete az iszlámmal és a migrációval” – című, Mandineren megjelent írásommal.

Mivel úgy érzem, írásom valódi üzenete valahol elsikkadt a puskaporos közhangulatban, tegyük tisztába a dolgokat. Az általatok kritizált publicisztikám tárgya nem az iszlám vagy a migráció, hanem a szakmaiság kérdése volt. Még egyszer: a szakmaiságé. Ugyanazt írtam le, amit előttem sok százan leírtak már a belpolitikai témájú szakértés és elemzés műfajáról: hogy a sztárolt megmondóemberek jelentős része – politikai oldaltól függetlenül – elfogult, releváns szakmai múlttal nem vagy csak alig rendelkezik. Többségük nem érvelni és meggyőzni akar, hanem saját táborának hitét megerősíteni, és nem mellesleg aprópénzre is váltható ismertségre szert tenni. Veletek ellentétben én ezt nem tartom »magyari mocsár«-nak. Pusztán a szakmaiság megcsúfolásának. Mert ahogy az újságírás, gázszerelés, könyvelés, jogászkodász, sofőrködés, úgy a politikai és egyéb elemzés is egy szakma, objektív kritériumokkal, módszertannal és gyakorlattal. Legalábbis egy ideális világban.

Az iszlám mindenkinek mást jelent. Valakinek iránytű az életben, másnak pusztítandó ellenség. Engedjetek meg egy gyors hitvallást: számomra az iszlám és a Közel-Kelet nem identitás, hanem szakterület. A vallási, ideológiai fejtegetések, politikai kinyilatkoztatások csakis a vizsgálódás szintjén érdekelnek. Abszolút igazságokban, hitek, eszmék univerzalitásában objektivitásom megőrzése érdekében igyekszek nem hinni. A bölcsek köve nincs a kezemben, ezért senkit nem tisztem meggyőzni sem. Egyetemi kutatóként és szakújságíróként célom nem az igazságtétel, hanem korunk eseményeinek minél átfogóbb és sokoldalúbb megértése.  Információkat gyűjtök, szakirodalmat, véleményeket olvasok, ha van rá mód, terepre megyek, töprengek, leírom a konklúzióimat és izgalommal várom, hátha valaki érdemileg vitába száll azokkal. Be kell vallanom: a „szakértés” lezüllesztése miatt az érdemi vitára kevés lehetőség van. Hogy ez szükségszerű, mert háború van? Talán éppen ezért kellene több józanság.

Mint publicisztikámban írtam, egyes, az iszlámról, migrációról nyilatkozó „szakértőinknek” nem a véleményével, hanem az elnevezésével van gondom. A világon semmi kivetnivalót nem látok abban, ha egy laikus polgár, vagy épp publicista fogalmaz meg sarkos véleményt. Élvezettel olvastam például Bayer Zsolt, Aggok és Asszaszinok – című sorozatát, melyben pedig nem épp tudományos igénnyel értekezett muszlimokról és Európáról. Hogy egyet is értek-e vele? Lényegtelen. Jól megfogalmazott, a publicisztika műfaji kritériumai szerint íródott, kiváló olvasmány volt. Még akkor is, ha ne adj’ Isten néhány fiatalosabb agg azon felbuzdulva épp engem lincsel meg. Nálatok, a Tutiblog szerzőinél jobban talán kevesen tudják: a blogírás még a klasszikus publicisztikai műfajoknál is lazább szubjektív forma, amibe már szinte tényleg minden belefér. Még akár az olyan súlyos tárgyi tévedések is, amelyektől a Ti, Ahmadiyyáról folytatott eszmefuttatásotok hemzsegett, és az olyan hamis állítások is, miszerint én valaha, bárhol megosztottam volna az általatok említett BBC-linket.

Munkátokhoz kitartást kívánok. 

Barátsággal,

Sayfo Omar”