„Aztán beindul a cselekmény, és az alkotók hirtelen mintha kifogynának a szuszból. Mindaz az extravagancia, ami addig jellemezte a filmet, ha nem is tűnik el, de sokkal visszafogottabban van jelen. A színek kifakulnak, a dalok elhallgatnak, és kapunk egy hatalmas mészárlást egy amerikai város kellős közepén, ami, ha nem is érdektelen, de messzemenően nem annyira érdekfeszítő, mint a film első fele.
A gond azzal van, hogy míg a rivaldafényben ezúttal a rosszfiúk vannak, addig ironikus módon újra egy feledhető ellenséget kapunk, aki megint azért akarja elpusztítani a világot, mert ez a dolga – de legalább nem görcsöl azon, hogy ezt elrejtse. Vele szemben Jared Leto Jokere alig szerepel, pedig pont ő az, akire a filmnek szüksége lenne: egy gonosz, aki kiszámíthatatlan, a többi szereplőnél is elrugaszkodottabb, és, nem utolsósorban, érdekes. Emlékszem, nagy vihart kavartak az első képek az új Jokerről, holott annak a karakternek számtalan inkarnációja létezik, és ez a változat is lehetne kiemelkedő, ha Leto kicsit több szerepet kapna. Nála ráadásul a világpusztítás is egyszerre hitelesebb és színesebb lenne, elvégre ő az az őrült, aki puszta szórakozásból gyilkol.”