„Akkor is voltak hasonló csábító szirénhangok, amikor István király uralkodott. Jobb inkább a biztonságos Német-római Birodalomhoz, egy hatalmas egységhez tartozni ahelyett, hogy különutas, ha tetszik unortodox, illiberális politikával egyénieskedünk. Az eredmény, a magyar álláspont akkor sem lehetett kérdéses: a király megvédte az országot, többek között II. Konrád császár betóduló csapataitól.
Külpolitikájában mégis mindig konszenzusra törekedett: ha békén hagyták az országot, ő is a barátságot kereste. Éppen ezért hagyta örökül intelmeiben fiára, Imre hercegre, s utódaira az idegenek tiszteletét. Úgy foglalt állást: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Nem véletlen, hogy ezeket az intenciókat mind a mai napig vallja, képviseli a magyarság. Nálunk befogadóbb, integratívabb nemzet nemigen volt Európában évszázadokon keresztül.
Ám István azt is hozzátette: »amiként különb-különb tájakról és tartományokból érkeznek a vendégek, úgy különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti«. Tehát csak azokat a jövevényeket érdemes befogadni, akik nem elvenni akarnak tőlünk, hanem hozni akarnak valamit. Tudást, az ország fényét emelő tulajdonságokat. Ha van még füle a bevándorláspárti álbaloldalnak a hallásra, a pöffeszkedésről írott királyi szavakat ajánljuk a figyelmükbe.
A külföldiek pöffeszkedésétől ugyanis nemcsak a migránsoknak, hanem brüsszeli és amerikai szponzoraiknak is ideje elrettenni. Velük szemben is meg kell védenünk a valódi sokszínűséget Szent István szellemében a Soros György-féle homogenizáló diktatórikus törekvésekkel szemben, amelyek fel akarják számolni az önálló nemzetállamokat.”