„Biztos vagyok benne, hogy összességében a jelenlegi magyar borok jobbak, mint a 90-es évek tételei – persze nem mindegyik. A borászati technológia sokat javult, a tapasztalat növekedett, a tudás szaporodott. De ne legyünk elégedettek, ebből több is elkelne, hiszen a jó borász mindig igyekszik tudását gyarapítani. Ami nem javult vagy csak kis mértékben, az a szemlélet. Kevés borászatról, borászról mondhatjuk el, hogy látóköre szélesedett. A lelkesedésnek, az igazán jót és komolyat akaró borkészítésnek sokaknál hiányát érzem. Az a szemlélet, látásmód, ami nemzetközi szinten előrébb vihetné a hazai borászatok ügyét, csak kevés emberben alakult ki.
A hazaiakhoz hasonlóan a világ borai is jobbak lettek. Volt alkalmam beszélgetni olyan idősebb MW-okkal, akik még kóstoltak 1910-es, 1920-as évekből származó burgundi borokat. Határozottan állítják, hogy a mai burgundi jobb azoknál: a fehér és a vörös is. El is hiszem. Nem szabad elfelejteni, hogy egy 1995-ös, illetve egy 2010-es bor soha sem lesz azonos korú, más ciklust, fejlődési fázist élnek meg minden pillanatban, minden kóstolás alkalmával, így az összehasonlítás nem nyújt hiteles képet.
Mindezekhez még pszichés tényezők is kapcsolódnak. Amikor valami új és örömet szerez, annak azért sikeresen bedőlünk, illetve az idő kiszínezi az emlékeket. Ki ne emlékezne azokra az első palackokra, amelyek az újkori magyar borkészítést útjára indították?! Nem voltak, nem lehettek olyan minőségűek, mint az utódok, de akkor, abban az euforisztikus világban – valószínűleg – jóval többet jelentettek a fogyasztóknak és a birtokoknak, mint a jelenlegi borok. A körítés, a kapcsolódó élmény, az emlékek sok mindent megszépítenek és megnehezítik, hogy a tőlünk telhető legobjektívabb véleményt alkossuk meg. Pedig az lenne a helyes.”