Az alternatívaképző erőről

„Hann Endrének, a Medián igazgatójának »Szigorúan EU-párti vagyok« címmel, a közelmúltban megjelent interjúja számos figyelemre méltó szempontot tartalmazott politikai életünk összefüggéseinek megértéséhez, a közéletünkben zajló folyamatok újraértelmezéséhez. Bizonyára sok vonatkozásban érdemes továbbgondolni a hazai közvélemény-kutatások ismert szakemberének a megállapításait, ezúttal azonban pusztán egy megjegyzésére reflektálok.

»Nagyon hiányolom – olvasom az interjúban -, hogy azok az egykori Fidesz-közeli értelmiségiek, akik szép halkan időnként összegyűlnek, vagy valamilyen szakfolyóirat publikációiban kritizálják a kormányt, sokkal láthatóbban jelen legyenek a mai magyar politikai életben.« Az idetartozó személyeket meg is nevezi: Sólyom László, Chikán Attila és Mellár Tamás. Majd sajnálkozva hozzáfűzi, hogy ők »nem képesek igazi alternatívaképző erőt felmutatni«. S hogy miért nem, azzal kapcsolatban Hann Endre találgatásokra hagyatkozik.

Az interjúban megfogalmazott hiányérzetet – azt gondolom – sokan osztják, de az okait mégsem a jelzett személyek óvatosságában, vagy egyéb gyengeségében kell keresnünk, hanem abban a nagyon egyszerű tényben, hogy ők elsősorban szakemberek és nem pártpolitikusok. A megkülönböztetés két vonatkozásban is hangsúlyos. Egyfelől a pártosodással szemben gyanakvó közvélekedés számára a szakmai tisztesség vonzó, másfelől az az egyik legáltalánosabban kifogásolt gyakorlat, hogy a politikai érdekkörök háttérbe szorítják a szakmai követelményeket.

De mivel a Hann Endre által említett és a hozzájuk hasonló kiváló szakembereknek nincs pártpolitikai hátterük, helyzetükből fakadóan nem is lehet annál nagyobb mozgásterük, mint amiről az interjúban olvashatunk. Ha megkérdezik őket, akkor elmondják a véleményüket, és olykor nagyobb terjedelmű publicisztikákban, tanulmányokban fejtik ki az álláspontjukat. Nem szubjektív okokból elégednek meg az alkalmi szereplésekkel, hanem – lássuk be! - a szervezeti háttér hiányában nincs lehetőségük arra, hogy a napi politikában tartósan és folyamatosan jelen legyenek, vagyis szakmai szempontjaikat érvényesíthessék a közélet mindennapjaiban. Véleményük a szakmai megalapozottság mértékétől függetlenül nem egyéb, mint tiszteletreméltó magánvélemény. S ezért nincs, nem is lehet alternatívaképző erejük.”