Vitázni jó, ha konstruktív, szeretem az ésszerű ellenvéleményt, a más szemszögű nézőpontot, mert nálam sincs a bölcsek köve. Vitatkozzunk okosan, soroljunk fel érveket és találkozzunk félúton, mert az közelebb visz a probléma megoldásához.
A hazudozás, a „fikázás”, a mindenki lenácizása, csak mert nem áll be a sor(os)ba, amelyet ők alkotnak az a legegyszerűbb, az olcsó. Ahhoz nem kell észérv, csak rosszindulat.
Önkéntesen, minden anyagiaktól mentesen kiállni egy eszméért, dolgozni egy ügyért, ami nekünk fontos, hazafinak lenni és képviselni azt az országot ahol élünk, amelyet szeretünk az nehezebb, mert azzal dolog van és lemondásokkal jár.
Felháborít, ha gyalázzák a magyar embereket, és nem tartják őket elég intelligensnek, hogy döntsenek az ország jövőjéről, függetlenül a pártállástól. Magyarnak lenni az nem politika az szívügy, az érzés, az életforma, sőt szenvedély.
Most az országért kell harcolni és nem ellene. Szívet melengető, amikor 70 éves önkéntesek osztanak szórólapot, gyűjtenek aláírást és tesznek valamit az országért. Semmit nem becsülök annyira, mint azokat a pillanatokat, amikor velük vagyok és érzem a szeretetet, amely erőt ad nekik. Szeptembertől én is önkénteskedem majd az ország számos városában, erre tartogattam a szabadságom, mert fontos nekem Magyarország.
Tudom, hogy minden igaz magyar ember élni fog a demokrácia adta lehetőséggel és a kormány belénk vetett bizalmával, amely egy hatalmas dolog, és elmegy szavazni.