TGM esete a valósággal

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása

Nem tudni, a magyar közéleti publicisztika egyik legizgalmasabb, leggondolatgazdagabb szerzője, Tamás Gáspár Miklós olvasta-e Asbóth Jánosnak a Magyar Conservativ Politika című, 1875-ben megjelent tanulmányát. Ha nem, érdemes volna belelapoznia. Ilyen sorokat találhat benne: „A liberalismus bizonyos elvekből indúl ki, és bizonyos elvek megvalósitása képezi czélját. A conservativ politika az adott viszonyokból indúl ki és a helyzet, az állam, a honpolgárok reális szükségében keresi czélját.”

TGM-nek kétségkívül vannak elvei. Ez tiszteletre méltó. Az azonban, hogy a helyzetet, az állam és a honpolgárok reális „szükségeit” makacsul nem hajlandó számításba venni, már egyáltalán nem az. Az elvekhez igazítani a valóság értelmezését – ez jakobinizmus. Márpedig Népszavazás, bojkott, Röszke című írásában pontosan ezt teszi: „Arról van szó ugyanis, hogy beengedjen-e a magyar állam Magyarországra pár ezer közel-keleti, közép-ázsiai és észak-afrikai menekülőt. Akkor is, ha esetleg akad köztük néhány rossz fiú.”

TGM elveinek érvényesítéséhez kétségkívül ez az értelmezés az alkalmas. Csakhogy hamis. Persze hogy nem ezerkétszáz emberről van szó. Hiszen „pár ezer közel-keleti, közép-ázsiai és észak-afrikai menekülő” ma is van Magyarországon. Volt is, lesz is.

Valójában három egymásra épülő, megválaszolható és eldönthető kérdésről van szó. Nézzük:

1. Helyes-e Nyugat-Európa vezetőinek jelenlegi válasza a tavaly elindult tömeges migrációra?

2. Ezen belül, helyes-e, ha Nyugat-Európa jelenlegi vezetői a migránsokkal kapcsolatos (helyes vagy helytelen) döntéseik következményeit szétterítik azon országok között, amelyek(nek kormányai) nem értettek és ma sem értenek egyet ezekkel a döntésekkel?

3. Végül pedig, az Európai Unió rendelkezzék-e azzal a joggal, hogy bárhonnan érkezett emberek meghatározott országba kötelező letelepítéséről döntsön?

(Közbevetőleg: „néhány rossz fiú”? Talán még a papír is szégyelli, hogy e szavakat kell hordania.)

Az elveknek alárendelt valóságot tükrözi az a nyelvi manipuláció is, hogy TGM és elvhívei szigorúan ragaszkodnak a „menekülő” kifejezéshez, noha az érkezők alapmotívuma nem a menekülés (ugyan mi elől menekülnek Görögországból, Macedóniából, Szerbiából?), hanem a jobb élet. Ez nem mindegy. Aki menekül, annak feltétel nélkül segíteni kell. Aki azonban azért jön, hogy ugyanolyan életet szerezzen magának, mint a miénk, azzal szemben teljesen jogos a mérlegelés, a feltételek meghatározása. Például, hogy tartsa be a schengeni törvényeket. Még akkor is, ha a nyomorból tart a jó élet felé.

A hamis, elveknek alárendelt valóságértelmezés után jön a sokaság lenézése. „A közvéleményt – majdnem egészében – megtévesztette a látszat és a látszatra épülő propaganda.” Hogy van ez? TGM (akit nyilván nem tévesztett meg a látszat) okos, a közvélemény, vagyis a sokaság azonban buta? Nem tűnik demokratikus gondolatnak – nem is az. Ez a jakobinusok önhittsége: én jobban tudom, hogy mi jó neked, mint te magad.

Mindjárt ez után az elveknek alárendelt társadalomelmélet következik. A közvélemény „elfogadta, hogy vannak olyan megváltoztathatatlan kulturális tulajdonságok (ez esetben állítólag vallási eredetűek), amelyek merényletekhez meg egyéb erőszakos »cselekményekhez« vezetnek. Ha ez a gondolat helytálló, akkor »az európai értékekből« mindenképpen a színes népek tömeges lemészárlása, rabszolgaságba döntése következik, népirtás, haláltáborok, atombomba. Akkor itt mindannyian potenciális gyarmatosítók, rabszolgatartók, tömeggyilkosok, inkvizítorok, kínvallatók vagyunk. Nőpofozó, gyermekbántalmazó, pedofil állatok vagyunk, felelőtlen környezetszennyezők, a mások szenvedéseivel szemben közönyös morálbetegek. Mindenki tudja, hogy ez ostobaság. Némelyek ilyenek, mások meg nem. A hasonló ostobaságok a muszlimokkal (és mindenkivel) szemben éppen ennyire bárgyú föltételezések, amelyeken – ha nem volnának politikai szenvedélyek tárgyai – mindenki kacagna.”

Valóban mindenki tudja, hogy ez ostobaság. A közvélemény nem is fogadott el semmi ilyesmit. Hanem, noha döntő hányadában a tételes tudományos bizonyítás ismerete nélkül, a strukturális antropológia törvényeit fogadta el – minthogy azok igazak is. TGM-nek hadd ajánljunk egy újabb olvasmányt, Claude Lévi-Strauss Strukturális antropológia című művét (igen, a kétkötetest, még ha nehéz olvasmány is). Abból megtudhatja, hogy noha mint egyén teljesen függetlenek lehetünk a közösségünktől, mint sokaságnak, a valószínűség-számítás szabályai szerint, meglehetősen jól kiszámítható a várható viselkedésünk. Hiteink, vágyaink, félelmeink, szokásaink, törekvéseink, viselkedési mintáink struktúrát alkotnak, ezt a struktúrát elődeinktől megörököljük és utódainknak továbbadjuk, ha akarjuk, ha nem.

Olyan ez, mint a dobókocka-vetés. Akárhány dobókockát vetünk el, valamennyi ugyanolyan valószínűséggel fordul akármelyik lapjára – ostoba ember, aki azt hiszi, hogy bármelyik eredményt meg tudja jósolni. Az egyes eredmények összesített átlaga azonban – a kockák számától függő szórással – megjósolható, hatlapos kocka esetén 3,5-höz közelítő érték lesz. Ez törvény. Ez a hatlaposság vagy tizenkétlaposság vagy tízezerlaposság a mi struktúránk, amely ugyan semmit sem vetít előre az egyén várható magatartásáról, de nagyon is sokat elmond a közösségéről.

A hamis gondolatmenet hamis folytatáshoz vezet. „A »kulturalizmus« és a rasszizmus gondolati szerkezete nagyon hasonló: mindkettő körülírható populációk rögzített, állandó erkölcsi és intellektuális tulajdonságait tételezi föl, ami ellentmond mind a tudománynak, mind a hétköznapi tapasztalatnak.”

A rögzített, állandó erkölcsi és intellektuális tulajdonságok feltételezése nyilván hülyeség. A saját kultúránk általi befolyásoltság azonban tény – újra és újra hangsúlyozva, hogy még ez a befolyásoltság sem az egyénre, hanem az egyének által alkotott közösségre vonatkozik.

Ezt a paradoxonnak tűnő törvényt kellene megérteni: a strukturális antropológia semmit sem tud mondani az egyénekről, de nagyon sokat az egyének által alkotott közösségről. Az emberek többsége – feltéve hogy nem az elveihez akarja igazítani a valóságot – Lévi-Strauss munkásságának ismerete nélkül is képes erre. És meghozza a helyes döntést. Ettől működik a demokrácia.