Brexit után: mi lesz Skóciával?

Ahogy az várható volt, a nagy arányban a maradásra szavazó skótok mindent megpróbálnak a Brexit-népszavazás után, hogy elkerüljék: az Egyesült Királyság akaratuk ellenére kirángassa őket az EU-ból. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök elszánt lobbizásba kezdett Brüsszelben és Londonban, miközben – egyébként normatív jogi alapokat nélkülözve – a Brexit megvétózásával és újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásával fenyegetőzik. Elszánt kardoskodása valamennyire még a Brexitet végrehajtani hivatott új londoni kormánynak is jól jöhet, hiszen így időt nyernek.

Másrészt az is érdekes kérdés, hogy mi lesz az Egyesült Királyság tengerentúli területeivel és a Csatorna-szigetekkel, valamint Man szigetével, amelyek bár nem tagjai az EU-nak, pont Nagy-Britannia EU-tagsága miatt élveztek eddig különleges státuszt és kedvezményeket. Elképzelhető lenne-e vajon egy hasonló státusz a Brexit után Skóciának? Egyelőre ezt sem a skót, sem a brit kormány nem akarja elképzelni, hiszen előbbi feltétlenül a teljes maradást, míg utóbbi a kilépést szorgalmazza a skótoknak, akik viszont hatalmasat profitálhatnának belőle, ha úgy maradnának az Egyesült Királyság része, hogy az EU-val szorosabb kapcsolatot tarthatnának fenn.

May és Sturgeon patthelyzetben: skót vétó nincs, csak politikai zsarolás

Bár elmúlt a Brexit utáni első sokk és megalakult az új kormány is, azért az Egyesült Királyság szétesése továbbra is fenyegető opció az EU-tagságról szóló népszavazás után. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Theresa May első hivatalos miniszterelnöki útja Edinburgh-be vezetett, hogy Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel tárgyaljon. A megbeszélésről szóló sajtóbeszámolók szerint egy elsőre elég erősnek ható ígéretet tett May: addig nem fogja aktiválni EU Szerződés 50. cikkét – vagyis elindítani a kilépési folyamatot –, amíg nem alakul ki az Egyesült Királyság összes nemzete által elfogadott tárgyalási célrendszer és stratégia.

Persze a nagy arányban a maradásra szavazó skótok várhatóan semmilyen, az EU-ból való kilépést célul kitűző stratégiát nem fognak támogatni, szóval praktikusan ez azt is jelentheti, hogy a végtelenségig húzhatják vagy megvétózhatják a kilépést. Hogy ezt a kézenfekvőnek tetsző értelmezést elkerülje, utóbb gyorsan közölte a Downing Street, hogy szó sincs arról, hogy May vétójogot ígért volna a skótoknak Brexit ügyben. Ezt egyébként Sturgeon szóvivője is elismerte, miközben a Brexit után közvetlenül még azt is belengették, hogy eleve megvétózhatja a skót parlament a törvényt, amit majd a kilépésről kell meghoznia a westminsteri parlamentnek. Ez az ígéret bátor nagyotmondásnak bizonyult, mivel a nemzetközi és EU-s ügyek csakis London hatáskörébe tartoznak – nem véletlen, hogy nem is nagyon erőltette a skót kormány a későbbiekben ezt a vonalat.

A második függetlenségi népszavazást viszont annál kitartóbban nyomják: Sturgeon a May-jel való találkozó után is kijelentette, hogy az új miniszterelnök sem akadályozhatja meg a második skót függetlenségi népszavazást. Nos, az a helyzet, hogy de. Az olyan alkotmányos kérdések, mint a skót függetlenség, nem a skót parlament, hanem Westminster hatáskörébe tartoznak, a népszavazásokról pedig esetről esetre külön törvényt alkotnak. A 2014-es népszavazást ugyan a skót parlament által hozott törvény alapján tartották meg, de ehhez a londoni és az edinburgh-i kormány külön megállapodása is kellett, amiben kivételesen megengedték az eltérést.

Csakhogy abban a helyzetben sokkal könnyebb volt gentlemannek lenni London részéről. Akkor a Brexitről szóló népszavazásnak is még csak a halovány lehetősége létezett (hiszen a kiírás feltétele a toryk 2015-ös egyedüli választási győzelme volt), és a londoni kormány okkal bízhatott abban, hogy a skótokat a pénztárcájuk a maradásra motiválja, miközben a függetlenségpártiakat a devolúció kiterjesztésével kecsegtették. A taktika akkor bejött. Most azonban a skótoknak az EU és az Egyesült Királyság között kellene választaniuk, ami bizony érzelmileg és pénztárcaügyileg is teljesen más helyzet. Ilyen kockázat mellett már aligha lesz gentleman a londoni kormány, hogy nagyvonalúan megengedjen egy újabb népszavazást.

A skótok persze megtarthatják engedély nélkül is: jogi kötőerő híján, politikai zsarolásra így is kiválóan alkalmas eszköz. Épp ezért is zarándokolt Edinburgh-be May, hogy elejét vegye a módszerek eldurvulásának. De ha nem vétójogot ígért a skótoknak, akkor mit?

Tulajdonképpen csak egy kis időhúzást: „ne akarjatok egyelőre függetlenedni, hiszen még be se adtuk az 50. cikket”. A kilépési nyilatkozat elküldését egyébként a Brexit-miniszter, David Davis is jövő év elejére saccolja, tehát onnantól kezdve két évig ketyegne a kilépésre a határidő. A skótok sem rejtik véka alá, hogy hiszik, ha látják a Brexitet: ugyan már látványosan elkezdték jogilag előkészíteni a népszavazást, azt mindenképp csak az 50. cikk aktiválása után tartanák meg. Vagyis akkor, amikor már biztos, hogy a Brexit az tényleg Brexit.

Függetlenség helyett „társult státusz”?

Hogy a jövő év elejéig, a kilépési nyilatkozat beadásának legutóbb kikiáltott határidejéig sikerül-e dealt kötni a skótokkal, az erősen kétséges, ugyanis nem úgy tűnik, hogy a skótok bármilyen opciót elfogadnának, ami nem EU-tagság. A különféle „társult státuszokra” példaként felmerülhetnek a Csatorna-szigetek (Guernsey és Jersey), valamint az online szerencsejátékról elhíresült Man szigete, amelyeknek az Egyesült Királysággal való szoros kapcsolatuk révén sajátos társult státuszuk van az EU-hoz. Isle of Man-nek különösen, ugyanis brit EU-csatlakozási megállapodás egyik jegyzőkönyve alapján vám-, jövedéki adó és áfa-ügyekben brit, és így – egyelőre – EU-s területnek számít.

A skótok egy ehhez hasonló forgatókönyvvel valószínűleg nem elégednének meg, nekik EU-tagság kell, pedig egy „társult státusszal” sem járnának rosszul. Philip Hammond volt külügy-, új pénzügyminiszter a minap elég határozottan helyre tette a skót elvárásokat, amikor kijelentette: „elképzelhetetlen, hogy Skóciának más viszonya legyen az EU-hoz a jövőben, mint az Egyesült Királyság többi részének”. Nyilván, hiszen hatalmas helyzeti előny lenne a skótoknak, ha úgy maradnának az Egyesült Királyság része, hogy közben, ha nem is tagok, de szorosabb a kapcsolatuk az EU-val. Nem sok idő kellene, hogy már ne csak egy csóró, lesajnált régió legyen; hamar odavándorolna egy csomó cég és tőke.

Más kérdés, hogy egy ilyen forgatókönyv nem csak London ellenkezése miatt valószínűtlen, hanem az autonómiát és függetlenséget követelő kisebbségekkel és területekkel rendelkező EU-s tagállamok miatt sem. Egy külön a skótoknak tett gesztussal például Spanyolország és Románia is „lábon lőné” magát.

Egyelőre viszont nem csak a skótok, de más európaiak, sőt, maguk a Brexit-pártiak sem igen tudják elképzelni, hogy mégis milyen lesz a viszonya az EU-hoz az Egyesült Királyság többi részének?

Egyes Brexit-párti politikusok épp a Csatorna-szigeteket hozták fel arra példaként, hogy ilyen viszonyt kellene az Egyesült Királyságnak kialakítania az EU-val a kilépés után. Persze ez csak egy ötlet a sok közül, a legharcosabb Brexit-párti UKIP-osok például a szavazás másnapján már Norvégiával példálóztak, amelynek a státusza egyes területeken egészen olyan, mintha EU-tag lenne, egy sor EU-s jogszabály vonatkozik rá, és az ország a kohéziós alapba is fizet. Azt pedig mintha elfelejtenék az ötletelők, hogy kettőn áll a vásár, és talán a maradék EU-tagállamok vezetői nem fognak a legnagyobb örömmel azon igyekezni, hogy a lehető legjobb dealt kösse meg a nekik épp hátat fordító Egyesült Királyság – ami ráadásul a fél világnak beszóló Boris Johnsont küldi oda Brüsszelbe trollkodni.

Ez már konteóba hajlik, de még az is lehet, hogy Boris Johnsonék jól felbosszantják az uniós külügyminisztereket és a végén valami igazi bosszúálló deal kerül az asztalra – akkor aztán viszonylag mérsékelt arcvesztéssel ki tudna a londoni kormány hátrálni a Brexitből; még egy újabb népszavazást is lehetne tartani annak tényleges – adott esetben hátrányos – tartalmáról. Persze tudjuk, Theresa May megmondta: a Brexit az Brexit, nincs második népszavazás. Azonban a skótok se véletlenül vannak úgy vele, hogy hiszik, ha látják: lehet itt még Brexitre Scoxit, meg mindennek az ellenkezője is.