Papot gyilkolt az iszlamista terror: a legrosszabb forgatókönyv jöhet Európában

„Az idős pap lemészárlása ma reggel a francia kisvárosban még a folyamatos támadások miatt kába Franciaországban is különös döbbenetet keltett, mert templomot, híveket még soha nem támadtak meg. A megállíthatatlannak tűnő támadáshullám nyomán szinte minden politikus arról beszél: Franciaország háborúban áll. Nem elég tehát már a hashtag-hullám, az összefogásról és egységről szóló nyilatkozatok is inkább ingerelik, mint megnyugtatják a biztonságukért aggódó franciákat.

Igen ám, de a háborúnál kevés rondább dolog létezik, amelyben még a megtámadott fél is számos erkölcstelenséget kénytelen elkövetni. Minél elszántabb az ellenség, annál többet. Márpedig az ellenfél fanatikus: a hírek szerint a Saint-Etienne-du-Rouvray-ban agyonlőtt terrorista olyannyira számontartott szélsőséges volt, hogy még elektronikus karperece is volt és reggel 9 és 12 között hagyhatta csak el otthonát. Ma reggel el is hagyta, hogy gyilkoljon. Mindez legalábbis kétségessé teszi, hogy lehet-e a demokráciák által elfogadott eszközökkel harcolni önmaguk életét odadobni kész terroristák ilyen tömege ellen. Nicolas Sarkozy mindenestre a merénylet utáni megszólalásában arról beszélt, hogy »könyörtelennek kell lennünk« – ő ezen a jobboldal korábbi javaslatainak azonnali kormányzati végrehajtását értette.

Ha azonban az ilyen típusú ellenséggel szemben nincs jogállami megoldás, s Franciaország kénytelen »együttélni a terrorizmussal«, amire Nizza után Manuel Valls miniszterelnök utalt, akkor megnő annak a veszélye, hogy egy idő után egyesek kezükbe veszik a dolgokat. Sokak számára joggal tűnik elviselhetetlennek a gondolat, hogy az állam tehetetlensége miatt nagy számban haljanak meg ártatlanok.

A múlt csütörtökön megjelent Heti Válaszban idézem Patrick Calvart, a francia belső elhárítás vezetőjét, aki még Nizza előtt egy parlamenti meghallgatáson azt mondta: újabb terrormerényletek esetén Franciaország

• a polgárháború szélére sodródhat,

• s az ultrajobb elkezdhet bosszút állni a muszlim közösségeken.

De nem is kell ilyen forgatókönyvre gondolni, hiszen posztmodern társadalmainkban nincsenek harcra és emberölésre kész tömegek. Elég néhány önjelölt igazságosztó, hogy időnként fellobbanó, időnként kihunyó terrortámadások és erre válaszként etnikai-vallási alapú összecsapások helyszínévé alakuljon Franciaország vagy a szintén nagyon feszült Németország. Márpedig ennél rosszabb forgatókönyvet el sem lehet képzelni Európa számára.”