Ha Kósa Lajos az egyetlen, aki foglalkozik a tanártüntetésekkel, akkor nagyon nagy a baj

„A 2017-es költségvetésben összességében még mindig kevesebbet fordítanak az oktatásra, mint amennyi elégséges lenne. És ez csak a kezdet: állítólag a kistelepüléseken felső tagozatok megszüntetése várható, bár erről hivatalos bejelentés nem volt, pusztán a helyi vészjelzésekből lehet következtetni. Az alapítványi iskolák kényszerállamosítása is a fejünk fölött lebeg, bár erről sincsenek konkrét hírek. Technikai és nevelő-oktató munkát segítő dolgozók elbocsájtásának tervéről is lehet már egyes berkekben hallani. A jövő tehát még sötétebbnek tűnik.

És hogy eközben mennyire kész a kormány a kompromisszumokra? Erre talán a legjobb példa a pedagógus szakszervezetek esete. Azoké, akik hónapokon át tárgyaltak a kormánnyal, és időről időre büszkén jelentették, hogy ennyi meg annyi követelésben már sikerült megállapodniuk, majd a végén, amikor a törvénymódosítások az asztalra kerültek, kiderült, hogy úgy csapták át őket a palánkon, mint a mosott ruhát. A megállapodásokból ugyanis egy szó sem került bele a tervezetbe, ami viszont magukon a szakszervezeteken kívül talán senkit sem lepett már meg. Ez lenne tehát az a terület, amelyet a kormány teljes erejéből fejleszt? Lehet, csak legfeljebb visszafelé.

És akkor térjünk még egy kicsit vissza Kósa Lajosra. A frakcióvezető ugyanis mindazok után, hogy közölte, a kormány oktatáspolitikája már önmagában is elegendő ahhoz, hogy elcsitítsa az elégedetlenkedőket, és minden a legjobb irányba halad, még hozzátette azt is: szerinte a pedagógustüntetéseknek minimális számú résztvevője volt. Kérdezném én attól a minimális számú résztvevőtől, akik mintegy tízezren álldogáltak múlt hét szombaton a Várkert Bazárnál tomboló viharban: ők is úgy érzik, hogy minimálisan voltak? És Miskolcon, Szegeden, Győrben, Békéscsabán, Nyíregyházán, Pécsen? És pénteken Debrecenben? És mindazok, akik februárban és márciusban az utcára vonultak? És azok, akik polgári engedetlenséget hajtottak végre? És azok a tanárok, akik sztrájkoltak? Azok a diákok, akiket nem engedtek suliba a szüleik, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat? Tényleg ennyi embert kell Kósának semmibe vennie ahhoz, hogy legalább néhányakat (de mégis kiket?) még meggyőzzön arról, hogy valójában nincs itt semmi látnivaló? Mikor lesz végre annyi düh az emberekben, hogy ne tűrjék tovább azt, hogy velük, és gyermekeik jövőjével szórakozzon a kormány?”