Lev Grossman: A varázsló birodalma

„Végül kiderült, alaptalan volt a félelmem. Persze, nem nyújtották azt, amit az első kötet, de ha nem várunk tőlük lehetetlent, szerintem nagyon kellemes élményként maradnak majd meg. A harmadik rész, A varázsló birodalma befejezése után például számomra a legélénkebben az maradt meg, hogy kicsit talán túl happy, de legalább egy normális end, egy tisztességes, kerek befejezés, amire nem lehet panasz. Illetve pontosítok: nem jut eszembe jobb megoldás azoknál, mint amik a kötet végére születettek. A helyére került minden karakter, a helyére került a világok közti elveszettség problémaköre, az elengedni tudás és nem tudás témája is szépen fel lett dolgozva. Ez egyáltalán nem kevés. És olvasóként most nem tudom, hogy ez tényleg egy ennyire epikus, mozgalmas, rétegelt történet volt-e, hogy ennyire mindent sikerült legyőzni, megoldani, összeilleszteni, vagy csak szimplán annak az allegóriáját láthattuk, hogy milyen az, amikor zavarodott kamasz/fiatal felnőtt éveink után megszerezzük azt a kellő önismeret és tapasztalatot, ami segít abban, hogy ne csak ide-oda sodródjunk a saját érzelmi viharaink között. Ezt a több síkon értelmezhetőséget nem értem annyira tetten a második részben, és örülök, hogy a harmadik visszatalált erre az útra.

Valamivel azért kevesebb kraftot érzek benne, mint az eddigi kötetekben, bár ezt ellensúlyozza, hogy a nézőpont karakterek száma igen megszaladt. Ezt a húzást (szigorúan csak ebben a részben!) tárt karokkal üdvözlöm, hiszen valahol ebben gyökeredzik az, hogy végére megélhetjük, ahogy minden összeáll. Ráadásul így láthatjuk, hogy ahány karakter, annyiféle reveláció éri őket, de a legnagyobb hangsúly persze továbbra is Quentin. Ő továbbra is egy érdekes, érthető és eleven figura, az egész trilógiában semmit sem érzek annyira rendben, mint az ő útját, ami azért jó, mert ő a főszereplő, a legfőbb kapcsolódási pontunk, aki behúzott minket a könyvbe. Sokan csak a nyafogást és búskomorságot érzékelik belőle, olyannyira, hogy nem is hajlandóak mást látni vagy keresni benne, és ők nem tudom, mit fognak szólni ehhez a Quentinhez, változni fog-e a véleményük vagy sem, de aki hozzám hasonlóan kicsit többre tartja ennél és véletlenül még meg is szerette, annak szerintem most is jó lesz róla olvasni.”