Láma > pápa – Egy magára hagyott keresztény panasza az úr 2016. évében

„Az olasz püspökök szerint Európának az a kötelessége, hogy a beözönlő százezreknek »lehetőséget kínáljon« a jövőre. Ennyi. Más kérdés, más feladat, más felelősség nincs. Irgalmatlan nehéz döntéseket kell meghoznunk ezekben a hónapokban. Sorsokról, életekről, jövőről. Közben egyházaink nagy részét a mi sorsunk, a mi életünk, a mi jövőnk, mintha teljesen hidegen hagyná.

És akkor a világ másik felén megszólal egy ember, aki egészen másban hisz, mint én. Pontosan tudja mit él át az, akinek el kell hagynia szülőföldjét: neki több mint fél évszázada kellett menekülnie a hazájából, Tibetből. Nem fröcsög, nem mocskolódik, nem szólít erőszakra. A bajba jutottak könnyeiről beszél, az erkölcsi kötelességről, hogy a valóban szerencsétlen sorsú embertársainknak adjunk menedéket. És mégis: látja, hogy ez ennyire nem egyszerű.

Képes meglátni bennünk, a szerencsés, a kiváltságos, a jó helyre született fehér európaiakban is a szorongót, a tépelődőt, a kételkedőt. Képes megérteni, hogy nekünk nem az Ígéret Földje ez kontinens – hanem a hazánk. És szeretnénk, ha a dédunokáink számára is az lenne. És kimondja azt az egymondatos igazságot, amelyet a saját lelki vezetőinktől oly régóta hiába várunk: »Németország az Németország«, Európa, az Európa, és az is kell, hogy maradjon.

Nem Buddha, hanem Krisztus követője vagyok. És mégis, egy buddhista szerzetes – hite szerint – 14. reinkarnációja ért meg, és szólal fel értem, nem Krisztus földi helytartója. Ma, 2016-ban úgy állunk, hogy Tendzin Gyaco, dalai lámára jobban figyel sok millió európai keresztény, mint Ferenc pápára. Szégyenletes dolog ez – de azt hiszem, nem a mi szégyenünk...”