Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Reprivatizációnak hívjuk azt a politikát, amely visszaadja az egykor államosított vállalatokat, vagy azok egyes vagyonelemeit korábbi tulajdonosainak.
„Hívjuk reprivatizációnak azt a politikát, amely visszaadja az egykor államosított vállalatokat, vagy azok egyes vagyonelemeit korábbi tulajdonosainak. A módszer jól átgondolt, korlátozott alkalmazásával egyértelmű, természetes tulajdonosokat, és jó esetben már csak ezzel is tőkét teremthetünk. Az érintettek, ha nem akarnak a visszakapott vagyontárgyak menedzselésével érdemben foglalkozni, eladhatják azokat, és ezzel ismét csak természetes úton alakul ki hazai tőke. Ezzel a politikával az állam azt is demonstrálhatja, hogy a magántulajdon számára szent. A jogbiztonság, és ezzel együtt a leendő piacgazdasági berendezkedésbe vetett közbizalom is erősödhet. Ésszerű feltételezni ugyanakkor, hogy a korábbi tulajdonosok igen jó eséllyel bőségesen rendelkeznek megfelelő morális erőforrásokkal is.
A limitált és bizonyos típusú vagyonelemekre korlátozott, állampolgári jogon való tulajdonrészesedés privatizációs módszere, másfelől, azt üzenheti sok-sok, az előző évtizedekben kizsákmányolt és becsapott embernek, hogy közös feladatban vehetnek, felelősen részt. A civilizált, európai, magántulajdonon alapuló piacgazdaság kiépítésének közös politikai feladatában. Egy ilyen politika elősegítheti a privatizációs célkitűzéssel magával való azonosulást is.
A kedvezményezettek nagy része nyilván nem tud majd mit kezdeni a lehetőséggel. De akadhatnak olyanok, akiknek sikerül élnie az eséllyel. Sok-sok ember tanulhat bele a piacgazdaság technikáiba, és dolgozhatja bele magát a szerződéskötések kultúrájába.
A portfólió-szemlélet
De nem sértik-e meg ezek a technikák a privatizáció eljárások egyik legfontosabb kritériumát: hogy a volt állami tulajdonnak a valóban legjobb gazda kezébe kell kerülnie? Ennek a kritériumnak is van morális tartalma. A tulajdont ki kell érdemelni. Legyen azé, aki a legügyesebb, a legdolgosabb, aki a legjobban képes dönteni kockázatos helyzetekben.
Azonban ha az öröklés intézményére, vagy akár csak szerteágazó tapasztalatainkra gondolunk, beláthatjuk, hogy ez a kritérium a legfejlettebb piacgazdaságokban sem teljesülhet általánosan. Ezért alkalmazási tartományát talán azokra az elszánt, elhivatott vállalkozókra érdemes leszűkíteni, akik tevékenységétől az állami szektor sikeres lebontása, a piacgazdaság megerősödése, fejlődése leginkább függeni fog.
Miért ne gondolkozhatnánk tehát a privatizációs technikák egyfajta portfóliójában? A központi, paradigmatikus módszer az állami vállalatok és vagyontárgyak fokozatos és jól előkészített eladása tisztességes, sikeres, kockázatot vállalni képes magánvállalkozóknak. De a portfólió elemei közé tartozhat a reprivatizáció és az állampolgári jogon járó tulajdonrészesedés is, nem utolsósorban ezek jelentős morális hozadéka miatt.”