A Warcraft olyan bődületes történetmesélési kudarc, amilyenhez foghatót még a sokat szidott mai Hollywoodban is ritkán látni.
„Először is, a high fantasynek alapfeltétele a világépítés, az elpusztult otthonukból menekülő orkok ostromolta Azeroth társadalmáról, történetéről, az ott élő fajok viszonyáról azonban szinte semmit sem tudunk meg, a cselekményben kulcsszerepet betöltő mágiáról meg még annál is kevesebbet. Nincsenek szabályok, szabályok nélkül márpedig bármikor bármi megtörténhet, és ha bármikor bármi megtörténhet, semminek sincs súlya, és búcsút lehet mondani a feszültségnek is. Ezen az sem segít, hogy a szűk kétórás játékidőben teljesen elsikkadnak a karakterek: mindenki egy- vagy inkább csak féldimenziós, érdektelen és kiforratlan, stílustalan és jellegtelen, és csupa primitív klisében kommunkál (Travis Fimmel a Vikingekből importált, játékosan gonosz mosolyával próbál valami jellemvonásszerűséget erőltetni a főhősre).
Szomorú szívvel, de vissza kell kanyarodnom egy kicsit Uwe Bollhoz – mondják néha félig viccesen, hogy Boll vagy a hulladékgyáros Aslyum rendezői is véghez tudnák vinni ugyanazt, amit sok hollywoodi társuk, ha ők is kapnának 150-200 milliót (értsd: lényegi minőségi különbség nincs köztük, ez is szar, az is szar). Erre mindig azt mondom, hogy hülyeség, mert a tehetség vagy akár csak a tisztes iparosi képesség, az egyszerű szakmai rutin (és ez sokszor még a rosszabb álomgyári produktumokkal is együtt jár) nem csak pénzfüggő. De a Warcraft most elbizonytalanított: Jones mindig megtalálja a legunalmasabb beállítást, mindig sikerül az abszolút minimumot kihoznia a színészeiből, mindig úgy vágja el az aktuális jelenetet, hogy annak véletlenül se legyen bármilyen drámai, érzelmi hatása, wow-faktora meg főleg ne. Ez inkább egy elnyújtott, trendien hektikus és közhelyes-bombasztikus zenével megtámogatott előzetes, semmint egy kész, kerek film. (…)
De én minden eddigi bizonyíték dacára sem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem lehet jó videojáték-adaptációt készíteni. Mondjanak bármit a finnyásak, a játékok éppúgy a narratív művészet kategóriájába tartoznak (igen, leírtam, hogy »művészet«), mint a könyvek, a filmek, a képregények, a színdarabok, ergo a feldolgozásuknak sem kellene újra és újra, kivétel nélkül kudarccal végződniük. Előbb-utóbb jön is majd egy adaptáció, amely megtöri az eddigi átkot, a Warcraft pedig csak egy rossz emlékű viszonyítási pont lesz, úgymint: »lám, milyen nagy utat tettek meg a játékfeldolgozások azóta«. Csak már ott tartanánk.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Összegyűjtöttük a szezon kihagyhatatlan köteteit: Jókai Mór elfeledett titkaitól a világhírű filmgyárosokig, Agatha Christie vérfagyasztó adventi rejtélyeitől a legújabb magyar űrhajósig. Karácsonyi könyvajánlónk!
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Január végén világszerte mozikba kerül a Melania című film, amely az Egyesült Államok first ladyjének életét mutatja be a beiktatást megelőző húsz napban.
A magyar boszorkányokról készült, gyönyörűen illusztrált néprajzi kötet a Bestiarium Hungaricum alkotóitól, benne Könyves Kálmántól a pap kenyerén ürülékké váló vajig.
Top 5 streaming premier: íme, a legjobb ajánlatok – több műfajban is mutatjuk a kincseket.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
