Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
A Lépcsők városa kezdetben úgy tűnik, kevéssel is beéri, de ahogyan nőnek a tétek, úgy nő a szerző felelőssége is, ami nem kisebb vállalás, mint megreformálni egy műfajt.
„Bennett úgy ír epikus fantasy-t, hogy elhiteti az olvasóval, valójában krimit tart a kezében. Habár a világ egyértelműen fantasy-vé teszi a regényt, a gyilkosság képezi a magját. Csakhogy a krimi szál önmagában nem elég erős ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész könyvet, így hát hamarosan rádöbbenünk, itt mi át lettünk verve a palánkon. Ugyanis a könyv valójában olyan kalandos, hogy voltaképpen el is veszünk a »nagy kép« aprócska összefüggései közt, amelyek tényleg olyan fajsúlyúak, hogy a regény egész világa borulhat fel. Márpedig ha nem ez az epikus fantasy elsődleges ismérve, akkor nem tudom, mi más lenne az.
A könyv felborulófélben lévő világa viszont már önmagában elég lenne ahhoz, hogy élvezettel olvassam a regényt, a cselekménytől függetlenül. Ugyanis Bulikovban folyamatosan azt érzi az ember, hogy nincs minek borulnia, a világrend ugyanis egyszer már olyan durván megváltozott, hogy a mostani állapotok a lehető legmesszebb vannak a normálistól. Ugyanis nem pusztán romokat, magasba nyúló lépcsőket és sikátorokat látunk, hanem valamiféle mágikus anomáliák következtében az emberek, ha csak pillanatokra is, de látják, hogy milyen volt a város régi pompájában, még az istenek uralma idején.”