X-Men: Apokalipszis – Városok pusztulnak, de ez most nem ciki

„Hovatovább abban is egészen biztos voltam, hogy nem lesznek váratlan csavarok, »csak« egy szokásos, lityilötyi képregényadaptáció következik, ami nélkülöz majd mindenféle dramaturgiai fordulatot. Ráadásul már csak azért sem lelkendeztem a megtekintés előtt, mert elolvastam néhány amerikai kritikát, amely kifejtette, a film teljesen megalomán, kiszámítható és képregényesen bárgyú. Ehhez képest az X-Men: Apokalipszis megnézése után olyan történt az újságíróval, amire nem számított! Az, hogy a legtöbb előzetes jósolgatás bejött, és ennek ellenére roppant könnyed és élvezetes filmet látott, ami nem nélkülözi a drámai pillanatokat sem.

Unom már megint leírni, de ismét tetten érhető, mi az, amiben a Marvel-filmek köröket vernek a Sötét lovag után készült DC-filmekre: mernek szórakoztatni. Nolan ráérzett arra, miként lehet a Denevérember sorsának drámaiságát annyira realizálni, hogy az hiteles legyen, de az Acélember és a Batman Superman ellen viszont már elfelejti ezt, ott már csak komolykodás és sötét tónusok maradnak. Ez pedig vajmi kevés. Mégiscsak brutális erővel rendelkező, már-már mindenható spandexes hősök tesznek városrészeket földdel egyenlővé! Ez lenne a hiteles? Ugyan már!

Nem akarok demagóg lenni, hiszen a Marvel-filmek ugyanezt megteszik, viszont az oldás és kötés eszközével operálnak, a komolyabb pillanatokat mindig megmenti egy tréfás kiszólás, valami kellemes gegelem, esetleg egy popkulturális utalás. Az X-Men: Apokalipszis is ettől működik. Nem felejti azt el, hogy ezek a szereplők tényleg a képregények lapjairól érkeztek. Nem akar annál több lenni, mint ami, vállalja a gyökereit, a zsánert, de nem válik öncélúvá vagy belterjessé sem.”